3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2021. szeptember 29.

Live session videósorozat a Varga Bendegúz Quartettől

Copyright:

Készülő új lemezének felvezetéseként három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekarvezető két saját szerzeménye – a Fable és Chasing Your Dreams - mellett az egyik legismertebb amerikai grunge-együttes, a Soundgarden The Day I Tried To Live című dalából is jazz-feldolgozást készítettek.

Varga Bendegúz, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen master diplomát szerzett jazz-dobos, leginkább sideman-ként ismert: játszik Karosi Júlia zenekarában, valamint Gáspár Károly triójában. Saját zenekarát 2015-ben alapította, melyben jelenlegi zenésztársai a többször is az év szaxofonosának választott Ávéd János, Fenyvesi Márton Junior Prima díjas jazz-gitáros és Bögöthy Ádám, a jazz-szcéna egyik legfoglalkoztatottabb, Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjjal kitüntetett bőgőse. „Előző, első lemezemen még két gitáros szerepelt, így egy különleges kvintett felállás jött létre, Czirják Csabával a zenekarban. A hangzás lehetett igen súlyos, szinte monumentális is, vagy könnyed is, de mégis áttetsző maradhatott a gitár sajátosságai miatt. Most a leredukált zenekari felállás intimebb hangzás és játék felé való elmozdulást eredményezett. Ezenkívül egyszerűsödött és dinamikusabbá vált a zenekari munka” – meséli Varga Bendegúz. A kvartett debütáló albuma 2018-ban jelent meg "Goldmund" címmel, a zenekarvezető és a tagok saját kompozícióival és hangszereléseivel. Készülő új lemezükről három dalhoz készítettek live session videósorozatot.

„Mivel én elsősorban dobos vagyok, a kompozícióim alapgondolatai hangszeremen való gyakorláskor, improvizációkor születnek. Ebben a fázisban hallok belül dallamokat a doboláskor, és ezekből kiindulva kezdem el a munkát a zongoránál. Ennek során a ritmikai vázat harmóniákkal és basszus szólammal töltöm fel. A végső fázis a téma megírása. Gyakran állok fel a zongorától és megyek a dobhoz, hogy kipróbáljam magamban, mi is fog megszólalni végül. A zenekari munka, a próbák és koncertek tovább alakítják a számokat, sok szempontból. A szerzeményeim sokszor egy érzelmi háttérhez kötődnek. A Chasing Your Dreams elég beszédes cím, elsősorban a zenészi álmaimról szól. A "Fable" cím pedig onnan jött, hogy egy ilyen szám dallami, harmóniai, ritmikai története sokszor hasonlít a mesékhez, amelyeket altatáskor ötéves fiamnak szoktam mesélni, esetenként sok improvizációval. A Soundgarden Superunknown című albuma pedig egyik kedvenc rock lemezem. Több páratlan ritmikájú szám is található rajta, Chris Cornell dala, a The Day I Tried To Live is ilyen. A fájdalmasan korán elhunyt zseniális Chris Cornell hangja számomra nagyon adja magát, könnyen bele hallom, hogy szaxofonon szólaljon meg éneke. Viszonylag könnyedén sikerült az eredeti felvételt a saját formációmra adaptálni, hangszerelni. Ávéd János rendkívül magával ragadó szaxofon szólója és Fenyvesi Márton különleges gitár hangzásokat felvonultató játéka teszi igazán izgalmassá a felvételt” – emeli ki a zenekarvezető.

A Varga Bendegúz Quartet legközelebb november 25-én Pécsett a Zsolnay Központban koncertezik, de a tél folyamán a Budapest Jazz Clubban is hallhatjuk őket.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky