3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

Copyright:

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.

"A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarország – apánk kérésére – évek óta nem indul az Eurovízión." – mondta Fekete Giorgio a jelentkezésről. "Mi már azzal nagyon boldogok vagyunk, hogy kimehettünk San Marino-ba mindezt elénekelni, és most örömmel osztjuk meg a dalt a hazai közönséggel is" - tette hozzá az énekes.

Magyarország 2019 óta nem indul az Eurovíziós fesztiválon, ezzel megvonva esélyt a magyar előadóktól, hogy megmutassák tehetségüket egy szélesebb nemzetközi közönség előtt. Az együttes ez ellen a döntés ellen lázadt új, "Daddy Said No" című számával, amely mától már elérhető YouTube-on és a streaming platformokon.

A Carson Coma a san marinói szál mellett az itthoni karrierjét is építi tovább: péntekig (február 28) lehetett még jelentkezni a Palántaprogramra, amellyel hazai pályakezdő együtteseket támogatnak a bandatagok.

Az angol nyelvű megjelenést magyar nyelvű dalok követik hamarosan, amelyekből már fel is csendülhet egy szám a közelgő Nagy Carson Coma Reunionon, 2025. május 23-án a Budapest Parkban.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

2025. február 18.

Filo új albuma és koncertje: Érzelmekkel teli zenei utazás a PEREM

Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább

2025. február 17.

Rajongói tárgyakkal rendezik be a Vad Fruttik koncerthelyszíneit

Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. Likó Marciék MÉLY címmel országszerte koncerteket adnak kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky