3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. március 5.

Curtis és Szabó Ádám ügye

Copyright:

Curtis folytatja az akciót, ezúttal Szabó Ádám a bajtársa! Az újpesti rapper legutóbb a „Fáradt lélek”-ben mutatta meg színészi tehetségét, a sztár pedig emelte a tétet, hiszen a Szabó Ádámmal közös „Ez vagyok én” megdöbbentően profi lett. A páros Oscar-díjas alakítást hoz 3 és fél perben. Na, és persze a zene sem piskóta!

„A dal és a klip az igazi barátságról szól, legalábbis számomra. A feltétel nélküli, őszinte barátságról, ami legyőzhetetlen. Amikor van egy olyan ember, akivel megoszthatod az örömödet, bánatodat. Azt gondolom, hogy ez ugyanannyira fontos, amint az, hogy megtaláld az igaz szerelmet az életedben”- fejti ki Curtis.

„Ahogy mondod!”- vágja rá Szabó Ádám, akivel szinte elválaszthatatlan barátok lettek. „Az egyik tévés műsor felvétele alatt lettünk igazán jóban, Curtis végigdrukkolta velem az egész évadot, a jó kapcsolat pedig utána is megmaradt. Nem csak ugratjuk egymást, hanem a bajban is társként számíthatunk a másikra”- tette hozzá.

A páros először dolgozott együtt, barátságuknak köszönhetően pedig remek szerzeményt hozott össze. A szöveget és dalt is közösen írták, ahogy a klipben is bajtársként alakítanak. A videó parádésra sikeredett, igazi mestermű, ami nem is csoda, hiszen Jimy J. Hollywood rendezte, aki korábban már többször is dolgozott Curtissel, legutóbb például a „Fáradt lélek”-ben.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky