3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2022. október 9.

Radioflash legújabb klipje

Copyright:

A dalszöveg fő mondanivalója, az érzelmek megélése. Úgy gondolom, hogy ha van bennünk egy fal, ami mögé megpróbálunk bezárkózni, akkor sosem fogunk megtapasztalni valódi, mély érzelmeket. - megjelent a Radioflash legújabb klipje.

A Keep Breathing címet viselő szerzemény a hangszerelésnek, valamint a videóklip hangulatának köszönhetően, most egy nyárzáró, érzelmes dalt hozott el nekünk.

“A videóklip forgatást az elejétől a végéig nagyon élvezte mindenki. Természetesen ismét részt vettem a rendezésben, illetve az operatőri munkákban is. A vágás munkálatai viszont 100%-ban az én képzelőerőmnek köszönhető. Amit érdekességképp megemlítenék, hogy több jelenet is a házunkhoz közel található fenyvesben lett leforgatva, ahol sok időt töltöttem el gyerekkoromban, és most is. Nagyon szeretem a természetközeli helyeket, az erdőt, a nyugalmat. Kiskorom óta itt élek Pátyon, ezért gondoltam, hogy olyan helyszínt választok, ami a szívemhez közel áll. Pontosan a fentebb említettek miatt, nem is vágyom nagyvárosi életre.
 A dalszöveg fő mondanivalója, az érzelmek megélése. Rengeteg ember felszínesen éli az életét és a kapcsolatait. Én úgy gondolom, hogy ha van bennünk egy fal, ami mögé megpróbálunk bezárkózni, akkor sosem fogunk megtapasztalni valódi mély érzelmeket. Ennek az lehet az egyik következménye, hogy az idő elrepül gyorsan, és elmegy mellettünk szürkén az élet. Persze előfordulhat az is, hogy ha lebontom vagy lebontja valaki ezt a falat, akkor annál nagyobb a kockázata a sérülésnek és csalódásnak. Ez természetesen mindig benne van a pakliban, de azt mondom, hogy ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg. Én hosszú ideig falak mögött éltem, de így visszagondolva úgy érzem, hogy nekem megérte lebontani ezeket a falakat.

A lemez megjelenés időpontja még kérdéses. Igazából még nem döntöttem el, hogy milyen formában szeretném kiadni. A mai felgyorsult világban úgy látom, hogy nem sokan hallgatnak végig azonnal egy nagylemezt. Sőt, már egy átlag 3 perc 45 másodperces dalt sem fogad be könnyedén az emberek többsége. Olyan gondolatok járnak mostanában a fejemben, hogy mi lenne, ha egyesével hoznék ki dalokat, majd a végén, egy nagylemez formájában csokorba fognám őket. Ez még egyelőre képlékeny, ezért sem szeretnék most időpontot ígérni az első lemez megjelenésére. “-mesélte Németh László Viktor.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky