Úgy tűnik, Britney valóban teljesen megváltozott az utóbbi időben, és extra kívánságok nélkül utazza körbe a világot showjával, legalábbis Budapesten semmi okoskodás és flikflang nem várja.
A koncert technikai igényei, valamint a színpadra lépők száma miatt meglehetősen nagy stáb utazik a turnéval, de mindezt megpróbálják a legkisebb feltűnéssel csinálni. Saját szakács utazik velük, így egyszerűbben meg tudják oldani a személyre szóló menük összeállítását, ami nem csak Britney esetében jelent egészséges és többnyire kalóriaszegény táplálkozást.
Minden helyszínen egy fizikoterápiás helységet is kialakítanak, ami az énekesnő mellett a táncosok kezelését és relaxiációját is biztosítja.
Britney személyes öltözője mellett mindenhol kialakítanak egy családi szobát is, amibe csupán kanapékat és asztalkákat kértek. De természetesen néhány felszerelést az öltözőbe is magukkal hoznak, például egy teljes szórakoztató – multimédiás sarkot is.
A koncert alatt pedig egy színpad mögött kialakított külön helységet is öltözőnek fognak használni a gyors ruhaváltások érdekében, hiszen Britney a két órás showban tucatnyi különböző ruhában lép majd a közönség elé.
A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. Seguir
Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir