3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2020. november 17.

Premier! Új oldaláról mutatkozik be Freddie

Copyright:

Remek önfeltáró dallal jelentkezik Freddie, megérkezett az „Ezt akartad”! Nem titok, hogy legtöbb dalszövege egy zenébe írt kitárulkozás is, amin keresztül közelebb kerülhetünk hozzá, és ezt most sincs másképp. Legújabb kiadványa igazán felkavaró tartalommal érkezik, hiszen az énekes most nem rejti véka alá véleményét!

„Hiszek abban, hogy az életünkben sok minden jelentéssel bír, ebben a dalban ezt szerettem volna elmondani. Nemrég súlyos szaruhártya gyulladásom volt, ahol az orvosok több esélyt adtak annak, hogy nem jön rendbe a látásom. Sportemberként tripla gerincsérvet kaptam komoly ülőideg gyulladással. Az első azért történt, mert nem láttam a szememtől, mindent, jóhiszeműen, kérdés nélkül elhittem, önmagamat háttérbe szorítva. A második eset nem azért történt, mert túlvállaltam volna magam egy edzés során, hanem mert mindent elkövettem a szabadságom eléréséért, cipelve rengeteg súlyt sokszor másokért is”- mesélte Freddie, majd hozzátette: „Tudnunk kell, hogy mindannyiunkkal csak annyit tehetnek meg mások, amennyit engedünk nekik, ez a mi felelősségünk”.

Az „Ezt akartad” Patocska Olivér és Barabás Dávid keze alatt született meg, akikkel Freddie közös szerzői projektet indított, amivel maximálisan tud azonosulni. Az új track is egy ilyen szerzemény, őszinte, megmondó és elképesztő tartalommal bír.

„Ez egy társadalmi kórkép, természetesen az én szemüvegemen keresztül. Igyekszünk rámutatni arra, hogy hiába erőszakolnak ránk valamit - legyen az magatartás, vagy alapvető értékrend - ha azzal nem vagyunk képesek azonosulni, biztosan távol maradunk az önmegvalósítástól. Rámutatni arra, hogy “Lehetünk bárkik akit mások akarnak, de csak egy ideig...”

Az énekes arra is felhívja a figyelmet, hogy az életünk során el kell érnünk, hogy tiszteljük magunkat, hiszen enélkül más se fog minket. Erre pedig nem csak a dalszöveg, hanem a klip is ráerősít.

Szeretnénk érzékeltetni, hogy nem biztos, hogy a sokak által követett út a helyes út,  azért mert mások által ki van taposva, még nem biztos, hogy ugyanazt az utat járva mi nem épp távolodunk önnön céljainktól, álmainktól. Ebben a mindenkit elnyomó, gyengébbeken átlépő világban nem kell minden áron sorba állni, ha másban hiszünk, és igenis bízzunk magunkban, tiszteljük magunkat.”

A videóklip koncepciója szerint Freddie több olyan szituációba keveredik, ahol ki kellett állnia önmagáért. Elsőként tanár szerepbe bújik, ahol a rakoncátlan diákokkal és számonkérő szülőkkel kell szembenéznie, de az orvosi köpenyt is magára vette. A jelenetben plasztikai sebészt játszik, aki nem hajlandó beavatkozást végezni egy kiskorún. Hogy mi sül ki az egészből, az innen kiderül.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Weiter

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky