3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. május 5.

Anyakomplexus? Apakomplexus? Carson Coma!

Copyright:

Az év felfedezettjeként Fonogram-díjat nyert Carson Coma második dalát jelentette meg 2020-ban, melyhez ezúttal szokatlan módon forgattak videóklipet. Egyszerűen Semmi Sem Egyszerű – a dal címe akár a karantén idején történő klipforgatást is jellemezhetné, de a csapat kreativitásának semmi sem szabhat határ...

Az együttes a járványhelyzetre való tekintettel a klipforgatást a zenekar indulása óta összegyűjtött videóik összevágásával oldotta meg, melyet a rajongók által készített koncert videókkal tettek még színesebbé. Az így megszületett klipnek tehát a Carson Coma és a ‘carson komák zsibongója’ névre hallgató Facebook-csoport tagjai váltak a hivatalos operatőrjeivé.

A dal a párkapcsolatok sötétebbik, de mégis addiktív oldalát mutatja be, illetve azt, hogy pontosan mik is teszik pontosan nehézzé ezeket a kapcsolatokat. Erről Fekete Giorgio, a zenekar énekese így mesélt:

„A dal koncepciója akkor született meg bennem, amikor a Bartók Béla úton kávézva kezdtem elfogadni különböző, a dalban megfogalmazott komplexusaimat. Ez talán az első alkalom, hogy valami ennyire nagyon személyeset osztok meg egy dalszövegen keresztül, de annyi pozitív, ’én is ezt érzem, és nem szégyellem’ megerősítést kaptam a személyes környezetemből, hogy ha a dal üzenete akár csak egy emberbe is rezonál majd, én ’maxielégedett’ és boldog leszek!”
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky