3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. március 29.

Elindul a #mertkelladal kampány

Copyright:

A könnyűzenei szakma összefogására és a magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a #mertkelladal kampány. Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar könnyűzenét ebben a nehéz helyzetben.

A könnyűzene minden szegmense nehéz helyzetbe került a koronavírus terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések következtében. A rendezvények elmaradása éppúgy érinti a koncertező zenészeket, mint a jogdíjra jogosult zeneszerzőket, a színpadot, a hangot, a fényt biztosító technikai személyzetet, a helyszínek működtetőit, a hangszerek forgalmazóit és a produkciók megszületésében résztvevő szakembereket.

Segítség nélkül viszont veszélybe kerülhet a magyar könnyűzene minden szegmense. Ahhoz, hogy a magyar könnyűzene a lehető legkisebb károkkal élje túl a válságot, szükséges a zenészek és az ágazatban dolgozók, valamint a zeneszerető és a zenét hallgató emberek összefogása. Most van igazán szükség a tudatos zenefogyasztásra, a minél több magyar zene lejátszására és hallgatására, hiszen ennek a kreatív iparágnak az alapjait a dalok teremtik meg.

A magyar könnyűzene számára nagy segítség lenne, ha a következő hónapokban az egyébként a könnyűzenére szánt pénzeket – amennyiben továbbra is van erre lehetőség – mindenki a könnyűzenére fordítaná. Azonban a tudatos zenefogyasztással is további támogatást kaphat a magyar könnyűzene. Azzal, hogy mindenki csak olyan helyekről tölt le, néz és hallgat magyar előadókat, amelyekről biztosan állítható, jövedelemhez juttatják a dalszerzőket és az előadókat, lehet segíteni a zenészeket és a magyar zene jövőjét. És ez fokozható. Új dalok, zenék, előadók megismerésével, hallgatásával, ajánlásával növekedhet a magyar könnyűzene részesedése a zenefogyasztásból, ami üzenet lehet a hazai rádiók és televíziók szerkesztői felé: érdemes több magyar dalt játszani.

A magyar könnyűzene szereplői is szeretik a jó külföldi zenéket, zenészeket. Ugyanakkor most nagy szükség van a hazai könnyűzenei élet támogatására. A növekvő magyar zene fogyasztása, a magyar dalok lejátszásának előtérbe kerülése a tévékben és rádiókban az egyébként is megfizetendő jogdíjakat az országban tarthatják, a magyar alkotókhoz irányíthatják. Mindez pedig segíthet abban, hogy a jövőben is szülessenek magyar dalok, az újra induló koncerteknek és fesztiváloknak is legyenek fellépői. Ezért kell a magyar dal.

A kampány céljai és üzenetei:
– Amíg nincsenek élő koncertek, hallgass magyar zenéket!
– Mert ez kell ahhoz, hogy kedvenc zenekaraid, énekeseid továbbra is alkothassanak.
– Hallgass minél több magyar zenét úgy, hogy fizetsz is érte!
– Olyan platformokat válassz, amelyeken keresztül a lehető legtöbb bevételhez juthatnak a magyar dalok szerzői és előadói!
– Ez az összefogás kell ahhoz, hogy a magyar könnyűzene a lehető legkisebb károkat elszenvedve élje túl a válságot.
– Hallgass magyar zenéket!
– Támogasd ezzel kedvenceidet!
– Fedezz fel magadnak és másoknak új előadókat!
– Szerettesd meg másokkal is a magyar dalt!
– A holnap magyar könnyűzenéjéért fogunk össze!
– Mert kell a dal, és kell, hogy a kedvenc magyar szerzőid és előadóid ezt követően is új dalokat írhassanak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky