3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2020. február 29.

Ivós játékból csinált viccet a Carson Coma

Copyright:

Megjelent a Carson Coma negyedik videoklipje, melyben a kamaszkori házibulik népszerű piálós játékát és emberi kapcsolataikat gondolták tovább.
 

Miki357 rendezett klipet a Carson Comának, mely ez az egyik eddigi legnagyobb szabású projektje a zenekarnak!

Fekete Giorgio, a zenekar énekese így mesélt a dal születéséről: ‘A négyeshatosra vártam, majd mikor kinyílt az ajtó, leszállt egy volt osztálytársam, még gimiből. Egymás szemébe néztünk, de ott és akkor egyikőnk sem ismerte fel egymást, én is csak utólag realizáltam azt, hogy ki is volt ő igazából. Ettől a találkozótól pár napig egy nagyon fura, nosztalgia-szerű állapotban voltam (ami egyébként azért is érdekes, mert a gimnázium évei nem tartoznak feltétlen a top 4 évem közé. (Érdekes, hogy utólag minden mennyivel szebbnek tűnik…), és rengeteg, képszerű emlék jutott eszembe a gimi alatti emberi kapcsolataimról, például a horoszkópolvasás, vagy egy baráti viszony alapos félreértése… Később, miközben ezt a sok képet próbáltam dal, valamint dalszöveg formájába önteni, arra gondoltam, hogy miért ne használnám fel pont ennek a korszakomnak egyik jellemző játékát, az “Én Még Sohasem”-et. Így született ennek a dalnak a szövege.’
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Kontynuować

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Kontynuować

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky