3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2020. február 11.

HOBO 75

Copyright:

Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel, meglepetésekkel és ahogyan Hobo fogalmazott, egy igazi bulival várja a közönséget.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, jelenleg zenészként szabadúszó, előadóként pedig 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik.


Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 50 albumot, 9 könyvet adott ki, 6 színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), 6 monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon), 9 filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya), 9 színházi szerep, József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből, a Hármasoltár József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi est köthető a nevéhez.
Együtt dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Vidnyánszky Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel.


Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley „Get up, stand up” című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten.


Lefordította és előadta Muddy Waters, Willie Dixon, a Doors, a Rolling Stones, a Cream, Jimi Hendrix, a Who, a Led Zeppelin, a Fleetwood Mac, az Animals, a Jethro Tull, Tom Waits, a King Crimson, a Gun, a Kinks dalait. Játszotta a Kex és Cseh Tamás számait, szövegeket írt az Olympia, a Korál, a Kex, a P. Mobil és a P.Box zenekaroknak, valamint Deák Bill Gyulának.


A Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal, Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek tekintettel hajlott korára.

Ez a felsorolás csak egy töredék Hobo pályafutásának állomásaiból, amit számos díjjal és kitűntetéssel is elismertek. Folyton dolgozott és dolgozik, a mai napig alkot, tele van új ötletekkel, megvalósításra váró tervekkel, a színházi és zenei színpadokon egyaránt.

2020. december 28-án egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Arénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba. Ünnepeljünk együtt, hogy HOBO 75!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky