2020. január 15.
2020. január 17-én és 18-án az év első budapesti Margaret Island eseménye az Akvárium Klub Nagyhall-jában lesz, ami azért is érdekes, mert az együttes utoljára két éve adott klubkoncertet a fővárosban.
A szimfonikus Csend turné után ismét felpörög a csapat és egy vérbeli bulizós koncerttel nyitja meg a 2020-as évet!
"Az idei őszünk az elcsendesülésről, befelé figyelésről szólt leginkább, ezt tükrözte a Csend turnénk is a zene nyelvén. Mi magunk személyesen is próbáltuk kicsit összerendezni a belső energiáinkat, összegezni az eddigieket magunkban. Ezt a csendesebb időszakot követően megrázzuk magunkat az Akváriumos koncertünkkel, ahol újra egy pörgős, fesztiválhangulatú koncertet fogunk adni!" – fogalmaz Lábas Viki, a zenekar énekese.
Az este vendégzenekarai az angol énekes-dalszerző Miles Goodall és zenekara, valamint a Roxiget rockzenei tehetségkutató verseny
díjazottjai, a Perpetuum lesznek.