3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2019. október 1.

Magyarországra jön a System of a Down

Copyright:

Az 1994-ben alakult, és mindössze 5 stúdióalbummal rendelkező amerikai / örmény együttesnek sikerült elérnie, hogy egy szenvedélyes, és soha nem gyengülő, elképesztő koncerteket adó bandaként tartsák számon világszerte.

A zenekar óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán. A System Of A Down-t 4 Grammy-díjra jelölték, a B.Y.O.B. daluk pedig 2006-ban el is nyerte a díjat a legjobb hard rock felvételként. A System ezidáig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte.

A SOAD zenéjét sokféleképpen nevezik, de a zenekar nem törődik a címkékkel. Az énekes Tankian szerint "Számomra a System of A Down nem egy progresszív együttes. De nyilvánvalóan nem is egy tipikus pop projekt. Nagyon figyelünk a zenénkre, hogy biztosak lehessünk benne, ez nem olyasvalami, amit korábban már hallottak.” A basszusgitáros Odadjian kiegészítette: "Össze lehet hasonlítani minket bárkivel, akivel csak akarnak. Nem érdekel bennünket. Az összehasonlításoknak és a címkéknek nincs hatása erre a zenekarra. A tény az tény: vagyunk, akik vagyunk, és mások is azok, akik."
 
És most, a System Of A Down végre Budapesten is fellép, első önálló magyarországi koncertjük 2020. június 17-én lesz a Budapest Arénában!
 
Az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit, és lesz szerencséjük áprilisban a brazil stadionokban turnézni a Metallica és a Greta Van Fleet társaságában. Ezután májusban debütálnak az Egyesült Államokban, majd júniusban Európában lépnek fel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. More

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. More

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! More

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. More

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky