3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. augusztus 10.

A Beatles legendás tetőkoncertjére emlékeznek Siófokon

Copyright:

Magyarországon egyedülálló módon idézik meg a The Beatles 1969-es koncertjét Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ tetején augusztus 10-én.

1969-ben, ötven évvel ezelőtt lépett fel utoljára nyilvánosan a The Beatles, méghozzá egy merőben szokatlan, előre be nem jelentett koncerten. A zenekar az Apple londoni épületének tetején adott elő dalokat a soron következő, Let It Be című lemezéről, miközben a meglepett járókelők az utcáról hallgathatták őket. A különleges koncertnek végül 42 perc után a rendőrség vetett véget.


Gyulainé Isó Edina, a Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy nagy rajongói a Beatles-nek, emellett azért is szerették volna megidézni a legendás tetőkoncertet, mert Magyarországon hasonló megemlékezésre nem volt példa az évforduló alkalmából. Habár a koncertet 1969-ben január 30-án tartották, Siófokon azért döntöttek inkább az augusztusi időpont mellett, hogy minél többen részesei lehessenek az élménynek.


Fontos különbség még az is, hogy Siófokon az eredeti tetőkoncertnél hosszabb, 60 perces műsorra számíthatnak az érdeklődők a The Bits-től, amely az egyik legjelentősebb hazai Beatles tribute zenekar. A The Bits először eljátssza az 1969-es koncerten elhangzott dalokat, utána pedig több más slágert is előadnak a zenekar életművéből. A közönség Siófokon is az utcáról, egészen pontosan a Fő térről hallgathatja majd az ingyenes koncertet augusztus 10-én 20 órától.


Ha különleges zenei élményekről van szó, akkor is Siófokon kezdődik a Balaton!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky