3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2019. augusztus 1.

Első önálló Follow The Flow koncert és  Scitec Muscle Beach a PLÁZSon

Copyright:

Augusztus első hétvégéjén is irány a PLÁZS! A Scitec Muscle Beachen minden a testépítésről fog szólni hétvégén, de lesz naplementés medencés buli is, szombaton pedig érkezik a Follow The Flow. A fiatal, mégis milliós nézettségeket produkáló csapat szombaton adja első önálló koncertjét a PLÁZSon, sőt az egész Balaton-parton.

A Follow The Flow szinte pillanatokon belül vált az ország egyik legnépszerűbb zenekarává, pedig a csapat csak májusban jelentette meg első nagylemezét. A Nem tudja senki máris aranylemez lett: „Nagyon örülünk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy a lemezünk ilyen sikeres lett. Sok munkánk van benne, a szívünk-lelkünk beletettük az albumba, így igazán jól esik, hogy a közönség ilyen jól fogadta. Bár a formáció meglehetősen friss, mindannyian jó ideje dolgozunk a zeneiparban, így nem annyira ért váratlanul a siker. Próbálunk nem elszállni és azt hiszem, ez eddig sikerült is” – meséli Szakács Geri, a zenekar frontembere. A csapat a májusi lemezbemutató után most szombaton a PLÁZSon is eljátssza új számait: „Idén először lépünk fel a Plázson, és headliner-ként a Balaton-parton, úgyhogy ez egy újabb lépcsőfok a karrierünkben. Esélyes, hogy már pár nappal a koncert előtt lemegyünk egy mini vakációra.”

A nagy slágerek mellett - elmondása szerint - a koncerteken a Porszem c. daluk jön be a közönségnek legjobban az újak közül: „Talán ez a dalunk ért be a leggyorsabban a műsorba, érezni lehet, hogy egyre jobban ismeri és szereti a közönség. Ezen kívül folyamatos siker a Nem tudja senki, a Maradok távol, az Anyám mondta, ezek mindig a legsarkalatosabb pontjai a műsornak. Kíváncsian várjuk, hogy a Plázs közönsége mire fog a leginkább tombolni. Hamarosan kiderül.”

A Follow The Flow után sem érdemes hazamenni, az Arénában ugyanis a Rock The City szolgáltatja majd az after partyt.
A pénteki napon a Plázs Balaton parti medencéjénél a Truesounds Music Terrace and Pool Partyn chillelhetünk a hét fáradalmai után. Az Arénában ezúttal is Metzker Viktória ütemeire bulizhatunk, akinek Ca$htag lesz az e heti vendége.

Ha augusztus első hétvégéje, akkor Scitec Muscle Beach! Az izmok és az erősportok első és legnagyobb magyarországi szabadtéri fesztiválján rengeteg edzési lehetőség és verseny várja a testépítés szerelmeseit csütörtöktől egészen vasárnapig 3 napon keresztül. Ezrek mérettetik meg formáikat a különféle versenyeken, sztárversenyzőkkel fotózkodhatunk, de tippeket is kérhetünk a profiktól és edzés közben is megnézhetjük őket. Kimelegedés ellen a Scitec Fresh Bar biztosítja a frissítőket és persze a Balaton is komoly csáberővel bír egy meleg nyári napon.

Tartsatok velünk, dobjátok le magatokat annyi hétvégén a Plázsra, ahányszor csak tudjátok, csakúgy, mint Majka, aki a jövő héten a Hősök-kel egy „ráadásduplázással” lepi meg lelkes rajongóit.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Seguir

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky