3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2019

2019. május 29.

Jess Glynne & Jax Jones új közös dallal rukkolt elő

Copyright:

Az elbűvölő énekesnő egy zseniális felvétellel indítja a nyarat, Jess ezúttal Jax Jones-szal közösen készül meghódítani a slágerlistákat! A „One Touch”-ot a pophercegnő jellegzetes hangja és Jax Jones táncparkettszaggató alapja teszi felejthetetlenné. Készülj Magyarország, mert az énekesnő hamarosan a Balaton Soundon lép fel!

A brit Jess Glynne 2014-ben robbant be a köztudatba a Clean Bandit-tel közös „Rather Be” című slágerével, melyet később Grammy-díjjal is jutalmaztak. Rá egy évre megjelent debütáló szólóalbuma „I Cry When I Laugh” címmel, ami több mint két millió példányban kelt el világszerte.
 
Tavaly pedig ismét egy fantasztikus kollaboráció született a Rudimental brit együttes és Jess közreműködésével – közös, „These Days” című dalukat már több mint félmilliárdszor streamelték Spotify-on.
 
Az énekesnő pár napon belül pedig első stadionturnéjára indul a legendás Spice Girls együttes előzenekaraként, ahol a „One Touch” mellett olyan slágerei is felcsendülnek majd, mint az „I’ll Be There” vagy az All I Am”.
 
Jess jellegzetes, mélyen kifejező vokálja és Jax ötletekkel teli alapja egy igazi nyári slágert eredményezett, ami biztosan a fesztiválok kihagyhatatlan trackje is lesz!

Jax Jonest pedig idén élőben hallhatod, ha kilátogatsz augusztus 13-án a Sziget fesztiválra, ahol a Bacardi Arénában fogja pörgetni a lemezeket a sztár DJ.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. augusztus 22.

Egy kerekesszékes srác volt a Foo Fighters sztárja

Óriási show-val zárta az idei Szigetet a Foo Fighters. A zenekar egy exkluzív koncertfelvételt adott a fesztiválnak közzétételre, amin az utolsó számban egy, a közönségből felemelt kerekesszékes rajongó vágja földhöz Dave Grohl frontember gitárját. Tovább

2019. augusztus 13.

Félmillió belépés fölött zár a Sziget

A Sziget Fesztivál látogatószáma 2019-ben is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg. Tovább

2019. augusztus 12.

Új klippel jelentkezett a Szigeten is fellépő Carnival Youth

A lett indie-rock trió kereken egy héttel új lemeze, a Good Luck előtt még meglepett bennünket egy vadiúj klippel. A Carnival Youth augusztus 12-én játszik a Szigeten, de szeptemberben a Dürer Kertben is bemutatják új lemezüket. Tovább

2019. augusztus 12.

Brit uralom a Sziget Nagyszínpadán

Utolsó előtti napjához ért a Sziget Fesztivál, de még a nagy záróshow előtti napra is bőven tartogat világsztárokat. Új lemezével érkezik a Florence + The Machine, a Catfish and the Bottlemen és Tom Odell is a Dan Panaitescu Nagyszínpadra. Lássuk mi a mai menü. Tovább

2019. augusztus 10.

Grammy-díjasok a Nagyszínpadon szombaton a Szigeten

Nehéz lenne összeszámolni, hogy a szombati nap fellépőinek összesen hány Grammy-díja van: Maclemore-ral és a The Nationnal dörrent a szombat a Sziget Fesztiválon, de a Dan Panaitescu Nagyszínpadon köszönhetjük Mura Masat és a Halott Pénzt is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky