3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2019. május 29.

Támad borsos gyilkos!! EZ BASIC – MINXX klippremier

Copyright:

Új Klippel jelentkezik az EZ BASIC. A new wave duo rendhagyó módon vendégénekessel dolgozott a Minxxx című számában és klip is extravagánsra sikeredett.

„Mivel a legutóbbi, Sissyfuzz című albumon szereplő Minxx egy kicsit rendhagyó EZ Basic-szám, a megszokottnál több popos elemmel és női vokállal (a dalban Csordás Zita, a Mayberian Sanskülotts énekesnője vendégszerepel), ezért arra gondoltam, hogy a videóklipje is lehetne a megszokottnál eltérőbb, kissé meghökkentő hangulatvilágú.” – mondta Szarvas Árpád, a zenkar énekes-gitárosa. – „Klág Dáviddal már dolgoztam együtt (a négy évvel ezelőtti Unnatural című EZ Basic-dal klipjét rendezte, Jakab Juli főszereplésével), és régóta ismerjük egymást, ezért biztos voltam benne, hogy Szombat Évával együtt valami izgalmasat fognak kihozni a giallo-ihlette történetből.”

Az érdekes zenei koncepcióhoz Klág Dávid és Szombat Éva varázsolt klipet. a 70-es évek olasz krimijeit ihlető videóban a sorozatgyilkos ezúttal egy borsszóróval megspékelve a sztorit. Azt hiszem innen a klip már magától beszél, hallgassátok és nézzétek is!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Seguir

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky