3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2019. március 20.

Itt egy barátságosabb videó a C.A.F.B.-től

Copyright:

Új, eddigi életművéhez képest szinte szokatlanul vidám, már-már barátságos hangulatú zenés videóval jelentkezett a jövőre három évtizedes jubileumát ünneplő kultikus hazai punkbanda.

A friss klip a legutóbbi hivatalos C.A.F.B. nagylemez  (C.A.F.B.-CAFB 2017)  egyik lazább dalára, az “Elmúltál” című trackre, a dobos Urbán Laca ötlete alapján készült, a kamerák pedig most is, ahogy ezt már megszokhattuk, a világ két, egymástól igencsak távoli pontján forogtak: budapesti és Siettle-ben rögzített felvételekből állt össze a nosztalgiázós feelinggel játszadozó szám kisfilmje. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez a nóta, az “Elmúltál”, a csapat egyik nagy kedvence lett, hiszen jelen állás szerint a készülő bakelit lemezre is felkerül majd.

Ám nem csak ez az egyetlen hír a Szakácsi Greg által szervezett bandától, hiszen a közeledő 30. évfordulóra való készülést is elkezdte már a zenekar: bár idén még csak 29 éve készül az életmű, már idén újra kiadták a C.A.F.B. néhány klasszikusnak mondható régi nagylemezét, immáron digitális formában – a “Minden-ható” című korong pedig új keverést is kapott. Sőt, ennek a lemeznek az egyik jól ismert, slágergyanús dalára – hogy melyikre, az egyelőre még legyen meglepetés - készül a zenekar következő videoklipje is, a “mozipremiert” ez év április 3-ára tervezik. A 2019-ben remaszterizalt és újra kiadott “Minden-ható” kísérő klipjeként megjelenő videóba nagyrészt koncertfelvételek kerülnek majd, méghozzá a C.A.F.B. 2017-es és 2018-as nagysikerű, már klasszikusnak számító decemberi budapesti bulijairól néhány kocka – ezeken a koncerteken a 90-es évek legendás punkhullámját elevenítették fel, karöltve többek között a közkedvelt Hétkoznapi csalódásokkal és a szintén alapvetésnek számító Prosecturával. Az új lemez és a klipek munkálatai mellett a C.A.F.B. 2019-ben újra koncertezni készül, a pontos dátumokról azonban még csak később informálják a közönséget. Annyi azonban már biztos, hogy a zenekar a 2015 óta újra működő, a legendás punk korszakban sikeressé vált, egykori klasszikus C.A.F.B. legénységgel lép majd színpadra.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Weiter

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Weiter

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Weiter

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Weiter

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky