3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2018. október 12.

Friderika újra elmondja

Copyright:

Jenei Szilveszternek van mit mesélnie, hiszen ötven éve van a pályán gitárosként, énekesként, zeneszerzőként. Több legendás zenekar tagja volt, 300 dalt komponált, nyolc arany és három platinalemez lóg a szobája falán. Hetvenedik születésnapja alkalmából egy rendhagyó koncert keretében újra átélhetjük vele az elmúlt évtizedek sikerét sztárvendégek részvételével
a Stefánia Palotában.

Ha statisztikát készítenénk Jenei Szilveszter életéről, annak is szép eredménye lenne, hiszen amellett, hogy Friderika slágerével ő lett a legsikeresebb magyar Eurovíziós dalszerző, két eMRTon-díjjal, egy Aranyzsiráf-díjas albummal, öt arany- és két platinalemezzel, több mint háromszáz dallal, százötven albummal és közel harminc olyan előadóval büszkélkedhet, akikkel valamilyen formában együttműködött.  A nevéhez fűződik a Honfoglalás című film története, de ő volt az első 1956-ról szóló rockopera, az Aki magyar – 1956  zeneszerzője ugyanúgy, mint az első kétnyelvű (lovári - magyar) karácsonyi album megalkotója is, amely  "Cigánybetlehem" címen jelent meg.

Az október 13-án tartandó koncerten nehéz lenne eddigi pályájának mindegyik állomását feleleveníteni, de Szilveszter valamilyen módon mégis kísérletet tesz erre, hiszen amit zenével nem mond el, azt elmondja szóban, ritka koncertrészletekkel, videoklipekkel, személyes élmények mesélésével.  Ezen az estén így a magyar könnyűzene "történelme" elevenedik majd fel  fel az Illés együttestől kezdve a Kormorán zenekaron át napjainkig – néha akusztikus "one man band" előadóként, néha zenekarral, néha pedig olyan  vendégművészekkel, mint Fenyő Miklós, Friderika,  Fehér Adrienn, Varga Miklós, Szabó Csilla (ex Bojtorján), Tóth Renáta (ex Kormorán), a Kormorán zenekar, a Kormorán Memory Band és Koltay Gergely, akivel a Honfoglalás zenéjét szólaltatják majd meg. A csapathoz három hegedűs, Gál Péter, Gáspár Álmos és Salamon Bea is csatlakoznak. A színpadon egy vonószenekar és egy zenésztársaiból verbuválódott folkrock zenekar is kíséri majd.

Jenei Szilveszter 70/50 – életműkoncert
2018. október 13. 19.00
Stefánia Palota

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky