3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2018

2018. augusztus 12.

Vigyázat! Betörtek a Szigetre a csipkék és a csillámok

Copyright:

A Szigetet mindig is imádni fogjuk, de azért azt sajnáljuk, hogy olyanok is megszerették, akiknek talán mégsem kellene. Szomorúan fedeztük fel, hogy mostmár olyanok is jelen voltak, sőt, szinte inváziószerűen, csapatokban igázták le a Szigetet, akiknek eddig más fesztiválokon volt a fellelhetőségi helyük. Hogy kik ők? Nem tudjuk mi sem, mert az arcuk nem igazán látszott a rákent kilónyi csillámportól, ellenben a mellük minden szögből megtekinthető volt a pókháló vékonyságú csipkemelltartóknak köszönhetően, természetesen póló helyett/nélkül viselve. Oké, lehet, hogy öregesen hangzik, hogy ezeket kritizáljuk, de a Sziget eddig nem a csillogásról és a villantásról, hanem a zenei élményről, bulikról, társaságról szólt. Mindegy, azért a fókuszt nekünk sikerült ott tartanunk, ahol kell!

Szóval ha körülnézünk a Szigeten, mostmár más népösszetétellel találkozunk, mint akár csak két évvel ezelőtt. Glitter, csillám, strassz, műgyémánt, minden van, ami szemnek – talán kevésbé – ingere. És nemcsak a nőkön! Folytatva a döbbenetet, ráadásul a tekintélyes csillogó por nem azért került pasikra is, mert a nők testéről véletlenül rájuk ragadt – ezt reprezentálja, hogy egész csillám műalkotások voltak ráapplikálva a gondosan borotvált és kidolgozott férfi felsőtestekre is, hogy a szabadság a nemek között is, szó szerinti csillogó értelemben is érvényesülhessen.

Ezen kívül tényleges egyen outfit a csipkecsöcs volt. Ha nem tudom, hogy nincs dresszkód a Szigetre, azt hittem volna, hogy ez valami kötelezően előírt cucc. 15-től 45 éves korig gyakorlatilag minden második hölgy döntött úgy, hogy az idei nyár fehérneműtrendjét fesztiválviseletként interpretálja. A férfi ismerősök nagyon örültek a látványnak, mi nők meg vizsgálódva mérhettük fel a teljes méret-, forma- és állag állományt mell felhozatalból. És megállapíthattuk azt is, hogy ha csillámok terén igen, úgy csipkék szempontjából még megvannak a nemek közötti különbségek.

Férfiak itt a Szigeten, 2018-ban, a fesztivál 3. napján legalábbis még nem tanulták el női társaiktól a csipkeviselés praktikáit, és ezért inkább maradtak a natúr félmeztelen változatnál. Csak hogy semmilyen textúra ne állhasson az előtte frissen kidolgozott izmaik látványának útjában. Ennek is mi nők és érdekelt férfiak is végülis egészen örültünk – ha már a Szigetre is beszivárogtak a szabadon bulizás helyett feszített izmozásra koncentráló hímek, legalább tényleg sok szép testet láthattunk nekik köszönhetően. És nem bántuk azt sem, hogy a csipke, vagy akár halhálónak a pasik által való viselési jogát meghagyták az egyetlen olyan férfinak, akinek az jól is áll: természetesen Lenny Kravitz-re gondolok (most is).

Aztán ahogy a lemenő nap fényében a szemünk is hozzászokott a csillogásokhoz és a csipkékhez, úgy a sötétség elérkeztével is kellett találniuk valamit a legexhibicionistábbaknak a vizibilitásra: ekkor kerültek elő a karácsonyfaégők. Nem baj, hogy nyár van, végülis a Sziget is az újrahasznosítást promotálta, biztos ezt az üzenetet érthették úgy, hogy jó dolog lesz a karácsonyfaizzókat hajra, homlokra, nyakra, akár teljes testre tekerni. Kérdés, nem gazdagodtak-e sokkoló élményekkel az elektromos szetteket viselők, tekintve, hogy éjjel elég nagy vihar és zuhogó eső szakadt a Szigetelők nyakára – el- és lemosva minden csillámot, szakadt halhálóvá áztatva minden csipkét, ami nem a Szigetre való!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 16.

Ki a szararc: az Artic Monkeys, vagy a közönsége?

Kíméletlen leszek! Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki bírja az Arctic Monkeys-t (úgy értem, a Szigetes fellépésüket átélve is szereti őket), és attól is, aki magára veszi, hogy ő volt a bunkó a közönség soraiban. De totál antipatikus hangulat jött a színpadról is, meg a hallgatóságból is. Ilyen lehangoló és steril Sziget eseményen én még nem voltam. Hát, ez is megtörtént… Mentem, láttam, megbántam, hogy Arctic Monkeys-on voltam a Szigeten. Tovább

2018. augusztus 15.

Már a jövő évi Szigetet szervezik

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. Tovább

2018. augusztus 13.

Sziget túlélő kisokos harmincasoknak

Sziget, szabadság, óriás bulik, napkelte a partról, Fényezés még alvás előtt is. És még folytathatnánk. Mind szuper élmények, melyeket minden porcinkánk kíván, de előbb-utóbb a test sajnos apránként lázadni kezd ellenük. Ha Te is imádod a Szigetet, és elképzelhetetlennek tartod a nyarat nélküle, de Te is elmúltál már 30, és nem bírod olyan jól a bulizást és a nomád szigetlakóskodást, mint régen, a cikkünk bizony Neked szól! Íme tíz plusz egy tipp, amiknek csak némelyike és csak kicsit ciki, ellenben hálás leszel értük nemcsak másnap, de már aznap is. Tovább

2018. augusztus 12.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

A Mumford and Sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget Fesztivál. Tovább

2018. augusztus 12.

Parov Stelar koncertje tutira gyógyít és fogyaszt

Péntek koraeste, nemrég jöttem el az irodából, az agyam még félig a munkahelyi e-maileken és a jövő heti teendőkön jár, mikor meglepő gyorsasággal kiérek a Szigetre és megtalálom az addigra már aranyosan illuminált barátaimat. Ők is persze, de az érkezésemkor hipp-hopp elkezdő Parov Stelar koncert az, amire egy fárasztó munkahét után, és egy feltöltő hétvége elején a legnagyobb szükségem volt! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky