3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. június 12.

Jó a Blahalouisiana új klipje

Copyright:

Kastély, elitparti, káprázatos világvége hangulat… Az együttes új klipjében az érzéki örömök hajszolását jeleníti meg... A „Nem vagyok egyedül” című dalhoz készült videó már a jövő tavaszra tervezett harmadik nagylemez beharangozója.

A „Nem vagyok egyedült” Jancsó Gábor szerezte Szajkó András gitáros-dalszövegíró szövegére. „Ismét Ligeti Gyuri producerrel dolgoztunk, a mastert pedig Szabó Szebasztian készítette. Sokat köszönhetünk Makay Andrisnak is, ő volt a „mindenünk” a Supersize stúdióban, nagyon szeretünk ott és vele dolgozni. Ugyanitt folytatjuk szeptemberben a következő klipes felvezetővel.” – meséli Jancsó Gábor, a Blahalouisiana basszusgitáros-dalszerzője.

„A klip azt a helyzetet és hozzáállást hivatott bemutatni, amikor a hanyatlás közepette inkább az érzéki örömöket hajszolva próbáljuk fenntartani azt a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben van. A dalszöveg valami olyasmiről szól, hogy itt van ez a javíthatatlannak tűnő ego- és etnocentrizmusunk, amibe lassan belefulladunk. Részben egy szerelmesdal-féle magányról van benne szó, részben pedig a sokszor érezhető világvége hangulatról, hogy az egyéni és csoportos önzés politikai, gazdasági, ökológiai meg Isten tudja még hányféle válságot szül, és egyre kilátástalanabb ez az egész. Hogy legyen valami pozitív üzenet, felvetődik, hogy talán még mindig adott a lehetőség, hogy a másikhoz való odafordulással javítsunk a helyzeten.” – fejti ki Szajkó András.

A videó rendezője Halász Glória. „Szerettünk vele dolgozni, a nyitottsága és a személyisége abszolúte hozzátett a végeredményhez, amivel mindannyian nagyon elégedettek vagyunk” – folytatja Jancsó, aki azt is elmondta, hogy rengeteget fognak koncertezni a nyáron, és minden nagyobb fesztiválon ott lesznek. Emellett a szimfonikus koncertük anyagát is szeretnék minél több helyen bemutatni, ilyen koncert lesz például június 23-án Balatonföldváron a kultkikötős fellépés. A nyári nagy Blahalouisiana koncert pedig augusztus 23-án lesz a Budapest Parkban, ahová vendégekkel és egy újabb dallal készülnek.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky