3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2018. május 11.

NAGY-SZÍN-PAD! 2018 döntő

Copyright:

Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló crew pontszámai, és a közönségszavazatok összegzése után ANTONIA VAI, az APEY AND THE PEA és az NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy időben újraindul, és egészen a pénteki döntő végéig tart, de most már kizárólag a közönség dönti el, hogy ki lesz a Nagy-Szín-Pad 2018-as győztese.

Nyolc kiváló tehetség indult az idei Nagy-Szín-Pad! versenyén: az Apey & the Pea, az NB, Antonia Vai, a Soulwave, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, az Amigod és a JETLAG.

“A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyolc elődöntős koncertjét a helyszínen, a tv-ben és az online streamben egyaránt. A résztvevők idén is nagy figyelmet szenteltek ennek az eseménynek, és alaposan kidolgozott, igényes programokkal készültek. Közülük hárman jutottak tovább a május 11-i döntőbe, ahol a legjobb, legsikeresebb dalaikkal bizonyíthatják nagyszínpad-érettségüket” - mondta el Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

A közönség három platformon - SMS-ben, az Instagramon, illetve a www.nagyszinpad.com -on leadott szavazatai mellett a korábbi résztvevőkből álló Nagy-Szín-Pad! crew tagjai,  Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The  Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi “Kama” (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is értékelték az előadókat. A crew-pontszámok és közönségszavazatok együtt, 50-50%-ban figyelembe véve adták ki a végeredményt.

A Nagy-Szín-Pad! 2018-as döntősei így a következő előadók lettek:

ANTONIA VAI

APEY AND THE PEA

NB

A közönségé a végső döntés!

A szavazás május 7-én reggel újraindult, de most már kizárólag a 3 továbbjutó rajongóin a sor: ők egészen a döntő végéig voksolhatnak. A szavazást az M2 Petőfi TV helyszínről jelentkező, élő adása folyamán zárják le, majd az összesítést követően bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

Szavazni egyrészt a www.nagyszinpad.com-on, a zenekarok oldalain lehet, másrészt SMS-ben, a 06 (20/30/70) 4422-999-es, alapdíjas telefonszámra küldött zenekar kóddal. Egy telefonszámról naponta maximum 5 SMS szavazatot fogadnak el. A rajongók leadhatják voksaikat az Instagramon is, a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott, tetszőleges tartalmú képekkel-videókkal. Szavazni csak publikus profilról lehet, naponta maximum ötször.

A döntősök kódjai:

Antonia Vai: antonia
Apey & the Pea: apey
NB: nbzenekar

A TÉT

Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is.

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon.

A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén, valamint a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.

A Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese idén a felsorolt fesztiválok, valamint a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont és lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. Ezeken felül egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik, a Red Bull felajánlásával.

DÖNTŐ: MÁJUS 11., AKVÁRIUM KLUB

A pénteki döntőt a Nagy-Szín-Pad! facebook- és weboldalán, valamint a www.petofilive.hu -n online streamen nézhetik az érdeklődők, az M2 Petőfi TV pedig a helyszínről jelentkezve idén is egy 90 perces showműsort épít köré. Az eseményre jegyek vásárolhatók az Akvárium Klubban, az elődöntőkre váltott, sértetlenül csuklón hagyott karszalagok erre az alkalomra is érvényesek!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky