3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. március 1.

Indul az idő az Éva Presszóval – klippremier!

Copyright:

Nem kellett sokat várni az Éva Presszó legújabb klipjére, amelyet az Indul az idő című számukhoz készítettek. A tavalyi év vége óta folyamatosan jönnek a dalok – Lassan szeress, Ahogyan-, most pedig itt a legújabb szerzemény, aminek középpontjában a barátság és a kapcsolatok állnak. Igazán jó kis dúdolható nóta lett ez, na!

A debreceni illetőségű Éva Presszó nem tétlenkedett az utóbbi időben, ennek eredménye egy újabb videó, amelyről így mesél a zenekar frontembere Vigh Éva: „A dal a barátságról szól, arról, hogy az emberek üzenetet hoznak egymásnak minden egyes egymásra találásnál, legyen az évekre szóló kapcsolat vagy egyetlen beszélgetés.

Arról mesélünk, hogy nincsenek véletlen találkozások, hogy a közösen eltöltött idő, az átadott és megosztott élmények összekötnek bennünket életünk végéig és az emlékek, a tapasztalatok, az egymásból felszínre hozott értékek egy gombostűre szúrt pillanatban örökre magunkkal vihetőek.

Szeretem ezt a dalt, mert minden meglévő vagy elrontott barátságom benne van a sorokban. Azokra gondolok, akiket elhagytam, akik elhagytak, de első sorban azokra, akikkel évek óta kitartóan szeretjük egymást, bor vagy pokróc ide vagy oda.

Mindenki holdat hord a homlokán, a feladatunk, hogy ezt észrevegyük, és ha valaki észrevette a miénket, azt megbecsüljük.”

 

 

A helyszínt egyébként a debreceni Maszek biztosította, ahol a zenekar tagjai barátaikkal egy zenélős, beszélgetős estét tartottak, aminek a hangulatát jól tükrözi a végeredmény. Ha szeretnéd megtapasztalni az Éva Presszó által közvetített energiákat, akkor lesz rá lehetőség, ugyanis a csapat nagy erőkkel koncertezik.

Indítsuk az időt az Éva Presszóval!

Dátumok, helyszínek:

2018. március 2. Gödöllő Trafó, Gödöllő, Honeybeast Turné
Event

2018. március 14. Nagyerdei Víztorony, Debrecen, Odettel
Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Tovább

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky