3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2018. január 18.

Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le - friss Ørdøg klip: Keringő

Copyright:

Sötétanyag címmel a tavaly februári HammerWorld egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a Superbutt egykori tagjait tömörítő, de már kizárólag magyarul éneklő Ørdøg zenekar második albuma. Tavasszal számos koncerten lehet majd látni a Vörös András vezette bandát szerte az országban, most pedig bemelegítésként megérkezett a Sötétanyag lemez Keringő dalához készült klip, amit Galler András “Indián” rendezett.

"Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le: a Sötétanyag című második Ørdøg-lemez első nyilvánosságra hozott dala tavaly januárban a Sátántangó volt... Most pedig, hogy keretbe foglaljuk a dolgot, itt a másik tánc, a Keringő klipje. A rendező Galler András Indián, a maszkokat Kocsis Eszter készítette, a szereplő gyerekek a MU Színház Termini műhelyének tagjai, illetve a basszusgitárosunk, Salim kisfia, aki végre bosszút állhat apán mindenért...

...2017-ben történt egy csomó minden, életünkben először lett bakelitlemezünk, életünkben először volt olyan lemezbemutatónk, ahova minden jegy elkelt, koncerteztünk, fesztiváloztunk, felléptünk a Mastodonnal, és a Sötétanyagot a 2017-es év legjobb lemezei közé válaszotta évértékelőjében a Shockmagazin, a Rockstation, a Grungery, a Rozsdagyár és a Fémforgács is. Szóval, büszkék vagyunk, és örülünk, hogy tetszik, tényleg.

 

 

Mivel pedig a Sötétanyag megjelenése óta gyűlnek már az új témák és ötletek, itt az ideje, hogy lassan nekiálljunk megírni egy következő lemezt. Ezzel simán el fog telni egy év legalább, közben viszont idén tavasszal olyan sok koncertünk lesz, mint az Ørdøggel még soha.”

A zenekar soron következő koncertjei:

01/20 Eger, Rock Café
03/02 Székesfehérvár, Fezen
03/10 Kazincbarcika, Diamond
03/15 Gyöngyös, Start Műhely
03/17 Miskolc, Corner Stage
03/23 Nyíregyháza, Club Hollywood
03/30 Szeghalom, Stone
04/06 Kiskunfélegyháza, Rocktár
04/07 Győr, Dongó
04/14 Békéscsaba, Narancs Café
04/21 Esztergom, Sportalsó
05/05 Dunaújváros, Kaptár
05/11 Mezőkövesd, Biliárd
05/12 Pécs, Pécsi Est Café
05/18 Debrecen, Kaptár
05/19 Székesfehérvár, 8-as Műhely
05/25 Szeged, Grand Café

A budapesti állomásról később érkezik majd bővebb információ!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Kontynuować

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Kontynuować

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Kontynuować

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Kontynuować

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky