3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2018. január 10.

Közös pályázat zeneiskolai zenekaroknak

Copyright:

A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, a Halmos Béla Ideiglenes valamint a Zeneművészet Kollégiumok közös pályázatot írtak ki a több éve működő zeneiskolai zenekarok támogatására. A 28,5 millió forintos pályázati keretre január 31-ig lehet jelentkezni.

A Hangszert a kézbe rendezvénysorozat egyik tavaszi helyszínén tartott szakmai fórumon hangzott el javaslatként, hogy érdemes lenne valamilyen módon a zeneiskolai zenekarokat is támogatnia a Hangfoglaló Programnak, vagy akár a Nemzeti Kulturális Alap más kollégiumainak. A témában indult szakmai egyeztetéseken kiderült, hogy az állami illetve magán fenntartású zeneiskolák többségében, meglehetősen nehéz körülmények között működnek a jórészt diákokból és tanáraikból álló formációk. Komoly problémát jelent, hogy a diákok mozgásai – végzés, kimaradás, új beiratkozás – miatt viszonylag sűrűn változnak a zenekarok összetételei, így az elhivatott pedagógusok olykor emberfeletti munkával tartják egybe a formációkat. Ugyanakkor a közös fellépésekhez, szélesebb közönség előtti bemutatkozáshoz szükséges források sem mindig állnak az intézmények rendelkezésére.

A zeneiskolai zenekarok támogatására kiírandó pályázat előkészítésének komoly lökést adott a tavaly májusban hivatalba lépett új NKA alelnök, Lőrinczy György azon törekvése, hogy a kollégiumok próbáljanak közös pályázatokat kiírni és lebonyolítani. Ennek ösztönzésére Lőrinzcy György ígéretet tett arra, hogy az együttműködő kollégiumok saját kereteiből közös pályázatokra fordított összeget 50%-kal kiegészíti. Mindezeknek köszönhetően született meg a Zeneművészet, a Halmos Béla Program Ideiglenes és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumok közös 28,5 millió forintos keretösszegű pályázati felhívása.

A pályázatra olyan, legalább két éve működő, a saját intézményükön kívül is rendszeresen fellépő, bármilyen műfajú – komolyzene, könnyűzene, jazz, világzene, népzene –, minimum háromtagú zeneiskolai zenekarok jelentkezhetnek, amelyek zenészei az adott zeneiskola beiratkozott diákjai – vagy maximum felerészben volt diákjai, esetleg egykori vagy jelenlegi tanárai –, vezetőik pedig ezeknek az intézményeknek főállású vagy óraadó zenetanárai, oktatói. A pályázatokat a zenekarokat működtető szervezetek, alapítványok, egyesületek, önkormányzati vagy állami költségvetési szervek, továbbá gazdasági társaság formában működő intézmények és egyházak nyújthatják be.

Azonban egy pályázó szervezet csak egy zenekar támogatására, maximum 1 millió forintra adhat be pályázatot. Az elnyert támogatás felhasználható tiszteletdíjakra, kottavásárlásra vagy bérlésre, hang- és képfelvétel készítésére, szerzői jogdíjakra, reklámra és egyenruha vásárlására is, továbbá vendégszereplések illetve a felkészülést segítő kurzusok, táborok vagy koncertlátogatások bizonyos költségeire.

A zeneiskolai zenekaroknak kiírt és 2018. január 31-ig benyújtható pályázatokat formailag a Hangfoglaló Program Kollégiuma bonyolítja, de elbírálásában a másik két kollégium tagjai is részt vesznek.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Weiter

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky