3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. január 9.

Wörk a Gödörben

Copyright:

Újdonságok és izgalmas formációk lépnek fel 2018. január 12-én a Gödör Klubban: újra hazai porondon hallhatjuk Borlai Gergőt, aki a Roy és Ádám Trióból is ismert Nagy Ádám szólóprojektjén lép színpadra. Előttük a miskolci fiatalokból álló Köpönyegforgatók, utánuk pedig a nemzetközi zenei életben „Húrok királynőjeként” is emlegetett, szemtelenül fiatal basszusgitárosnő, Muck Éva és a gitáros Géczy Viktor új formációja, a Jar of Soul zárja az estét bemutatkozó koncertjével.

A Wörk Projekt Nagy Ádám gitáros, Huszka Jenő-díjas zeneszerző első szólóalbuma. A 2015-ben megjelent lemez anyaga alapvetően progresszív gitárzene, a rocktól a jazzig kalandozik az akusztikus és modern elektronikus hangszerelések segítségével. A kísérletező, izgalmas, progresszív hangvételű album többségében instrumentális dalokból áll.

A lemezhez azóta két videóklip is készült. A Ritmus Sport Gimnasztika c. dal klipjének érdekessége, hogy azt másfél éves munkával, kézzel rajzolta meg két képzőművész. A második kliphez, a Fekete Madárhoz készült videó pedig a koncerten is fellépő Maszkurával közösen készült el.

A januári koncerten jelen lesznek a lemezen is közreműködő kiváló zenésztársak is: Borlai Gergő a doboknál, Gátos Bálint basszusgitáron és Gátos Iván a billentyűknél. Kiegészülve a Junk fúvósaival, Maszkurával és a zeneszerző Nagy Ádámmal ezen az estén a saját szerzemények mellett néhány extra feldolgozás dalt is hallhatunk majd.

A zenekar tagjai:
Nagy Ádám – gitárok, ének
Gátos Bálint – basszusgitár
Borlai Gergő – dobok
Gátos Iván – billentyűs hangszerek
Bíró Szabolcs Maszkura – tangóharmonika, ének
Bille Gergő – trombita
Sélley Szabolcs – alt és szoprán szaxofon
Hoffer Miklós – tenor szaxofon

A Jar of Soul formáció három egészen más zenei közegből érkező zenész találkozásából született. A zenekar stílusát a soul, hip-hop, funk és r&b műfajok határozzák meg. Saját számaik mellett a basszusgitáros, Muck Éva Bassology c. lemezéről dolgoznak át számokat a lehengerlő hangú Kovács Réka énekesnővel és a “wakachuka-mester” Géczy Viktorral. Küldetésük: A legmeghatározóbb élményeket felidézni a zenén keresztül.

A Köpönyegforgatók szeretik a hosszú, különleges szavakat. Mint például azt, hogy Köpönyegforgatók. Szeretik a szóvicceket is, meg a növényeket, meg az eleganciát is. Ha például bemennek egy virágboltba, először egy csokor nyakkendőt kérnek. Amúgy sohasem ironizálnak. Mint például most sem. Komolyságukról dalszövegeik, valamint jellegzetes frizurájuk tanúskodik. Noha úgy tűnhet, esetenként kiesnek szerepükből, ám mindig tökéletesen megtévesztőek. Alkalmanként sikerül egymást is megtéveszteniük, de ettől nem kell kétségbe esni, ilyenkor ők maguk sem tudják, mit csinálnak. Vagy mégis?

Tagok: Peres Gergő – ének, basszusgitár, Barkóczi Bence – gitár, vokál, Zakar Viktor – dobok, vokál

WÖRK Projekt Hendrix Special
Nagy Ádám - Borlai Gergő – Gátos Iván – Gátos Bálint – Maszkura
Vendég: Jar of Soul, Köpönyegforgatók
2018. január 12. , 20:00
Gödör Klub

Jegyár elővételben 1500 Ft, a program napján, a helyszínen 2000 Ft.
Jegyek elővételben a Gödör Klub pénztárában, valamint a TIXA oldalán kaphatók!

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Event

További információ: Gödör Klub - 1061 Budapest, Király u. 8-10. (Central Passage)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky