3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. október 7.

Kicsit még – Megjelent a Zaporozsec új kislemeze

Copyright:

2017. október 6-án új kislemezzel jelentkezett a Zaporozsec. A Kicsit még című dalt már megismerhette a nyári fesztiválok és a rádiók közönsége. Az eredetileg egy szál gitárra írt szám zenekarral kiegészült hangzása is megőrizte az egyszerűségét és letisztultságát. Létezik egy mondás, ami szerint akkor vagyunk valakivel nagyon jóban, amikor a csend nem feszélyez, hanem idilli és megnyugtató. Erről a csendről szól ez a legújabb Zaporozsec dal, amit a Petőfi Rádió mutatott be először.

A számhoz elkészült már egy remix is, ami a zenekar és Lotfi Begi első közös projektje, és még az ősz folyamán egy videóklipet is forgatnak hozzá a fiúk. Az EP-n megjelenő dalok: Kicsit még, Pixelek, és a Kicsit még rádió verzió. A két új szerzemény már az idén megjelenő új nagylemez előfutára.

A zenekar második nagylemeze idén év végén már elérhető lesz a boltokban és a streaming felületeken, a kislemez pedig már most letölthető.

 

 

Idén a zenekar első erdélyi turnéjára is sor került négy állomásos koncertturné formájában. Meglepődve tapasztalták a fiúk, hogy mennyire népszerűek határon túl is.

Biográfia:

Az osztálytársakból alakult szentgotthárdi rockzenekar a dalaival tehetségkutató fesztiválokon kezdte gyűjteni hallgatóságát a 2000-es évek elején, majd az MR2 hullámait is megnyerte magának, hisz a rádió már a hatodik dalukat is kiemelten játssza. Az Azon az éjszakán (Tom Odell átdolgozás) három egymást követő héten át vezette a Petőfi TOP 30-at. Az elmúlt években eljutottak az ország minden pontjába, bemutatkoztak fesztiválokon, klubokban és egyéb rendezvényeken külföldön is. 2016-ban részt vettek a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyben. A Varga Bence (ének, gitár), Papp Dávid (basszusgitár), Hoffman Máté (dob), és Balaton Gergely (gitár) által alkotott csapat zenéjét a Beatlestől a Muse-ig, a hazai alternatív kultúrán át számos hatás inspirálja. A koncertek sodró lendülete nem csak talpalávalóként szolgál, hanem egy-egy dallal a Zaporozsec akár a Marsra is elvarázsolhat bárkit. Érdemes azonban a dalszövegekre is odafigyelni, hiszen a zenekar a fülbemászó dallamok mellett a szavakkal játszva bontja ki még inkább sokszínű, izgalmas világát.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky