3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2017

2017. július 5.

Kezdődik a legmenőbb vízparti partyfolyam

Copyright:

2017. július 5-9 között csábít a Balaton-partra Európa legmenőbb vízparti bulija, ahol majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, ráadásul a világ 20-as élbolyából idén 7 top DJ-t is sikerült elhozni.

Az előrejelzések szerint minden nap 30 fok fölé csúszik a hőmérő higanyszála ezen a hétvégén Zamárdiban, nincs is jobb hely egy igazi bulihétvégére, mint a Balaton-part. Az idei Soundra világsztárok hosszú sora érkezik, bemutatkozik a világ egyik legkeresettebb partisorozata, az Elrow, lenyűgözően látványos utcaszínházak színesítik a programot, minden nap sztárokkal a fedélzetén kifut a vízre a Party Boat, vízparti és a vízre épített bulihelyszínek sorakoznak majd egymás után és kiépül egy nagy, homokos beach is.

Sztárok a Nagyszínpadon, és azon túl
Soha ennyi nagy sztárral nem rukkolt még elő a nyár legjobb vízparti pillanatait összegyűjtő Sound.
Itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Schulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége, Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok. És érkezik a tehetséges amerikai rapper, Gerald Earl Gillum is, aki G-Eazy néven vált ismertté a szakmában.
Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, de lesz Example & Dj Wire, jön az amerikai rapper, French Montana és először jár hazánkban az énekes-dalszerzőnő, Dua Lipa. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed. A nagyobb színpadok mellett számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is.

Bemutatkozik az Elrow
Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozik az Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A látványra különösen nagy hangsúlyt fektetnek: az Elrow elhozza a 60-as évek hippi-korszakot - ez visszaköszön a dekorációban, showban is. És feltűnik majd egy tucat artista és gólyalábas is... A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.

Új látványosság: utcaszínházak a Soundon
Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd. A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata.

Idén is kifut a Party Boat
Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső” helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők, több napra ugyanis már „telt katamaránt” hirdettek a szervezők.

Flamingók a vízen: itt a Mingo Polo
Az utóbbi időben az óriás felfújható flamingók elárasztották az USA-t, főszerepet kaptak a közösségi médiában és most megérkeznek a Soundra is. Számtalan közkedvelt híresség, énekes, színész, pózolt vele tengerparti villájában hűsítő koktélok mellett. Ekkor pattant ki az ötlet, hogy e hatalmas flamingókban több lehetőség rejlik, izgalmasabb módon is felhasználhatók – és megszületett a Mingo Polo. A Mingo Polo a vízi sportok új dimenziója, ami három magyar fiatal kreatív ötleteként született meg. A Mingo Polo sport, szórakozás, a vízparti kikapcsolódás egy új formája, amit leginkább a lovaspóló eleganciája és a vízilabda keménysége jellemez. Mint minden csapatsportnál, a taktika itt is hatalmas szerepet kap a felhőtlen jókedv mellett. A játékot 5 fős csapatok játszák: az egyik csapattag a flamingó mozgatásáért, haladásért felel, míg a flamingón elől ülő játékos megpróbál passzolás, illetve egyéni megmozdulások segítségével helyzetet kialakítani, gólt szerezni.

A Sound számokban
Idén is többszáz ember készült arra, hogy a kezdésre szépen felépüljön az alkalmi vízparti „buliváros” Zamárdi szabadstrandjának 25 hektáros területén. Majd 3000 m2-nyi színpadot építettek, köztük a legnagyobb, a 140 tonnás, 20 méter magas 1200 m2-es Nagyszínpad. A Party Aréna eddig is impozáns helyszíne idén megújul és a partik egy majd’ 6000 m2-es, minden eddiginél nagyobb, vadonatúj sátorba költöznek, de teljesen megújult, koromfekete külsővel várja elsősorban a koncertekre kiváncsi fanokat a Jäger Aréna is. A Sound jellegzetessége a vízre épített stégek és színpadok változatos kínálata, ebből összesen – a tavalyinál is több - 3000 m2 található a Balaton vizén, illetve kialakítottak egy saját, homokos beachet is. A Sound látványosságát színesíti 20 km hosszú izzófüzér és a minden este 11-kor kezdődő tűzijáték valamint felépítenek egy 10 emelet magas, impozáns óriáskereket is. A Sound látogatóinak 200 tusolót állítottak be és a 800 db wc 50 új angol wc-vel bővült, a biztonságot egy 300 fős személyzet szavatolja, míg az egészségügyi bázison 250 fő dolgozik felváltva a Sound ideje alatt.

Őrület a Soundon
A Sound szombat délutánján egy látványos flashmob-party aktivizálja a jelenlevőket, a Big Balaton Mattrasse Madness, ahol felfújható állatok/matracok/pizzaszeletek teszik látványossá az őrült akciót.

Koktélozás a “fellegekben”
A WestEnd SkyBar egy egyedülálló program mindazoknak, akik a “földhözragadt” szórakozás helyett valami izgalmasabbra várnak. Egy hamisítatlan SkyBar érzés 50 méter magasban, ahonnan egy kellemes koktél mellett tekinthetünk le a Sound forgatagára, vagy a messze távolba, a Balaton legszebb tájaira.

Sport a vízen
Az aktív fesztiválozókat a legmenőbb vízisportok várják a Naturelle Watersport Centernél. Lesz professzionális SUP Yoga óra kezdőknek és haladóknak egyaránt, lesznek SUP túrák a híresen gyönyörű balatoni naplementében valamint SUP, sárkányhajó, tengeri kajak kölcsönzési lehetőség minden nap. A Balaton vizén pedig a fürdőzést egy nagy, felfújható vízi vidámpark teszi még élvezetesebbé.

360 fokos VR túra
Virtuális és valódi országjárásra hívja a látogatókat a Magyar Turisztikai Ügynökség a nyári fesztiválokon, hiszen egy speciális, 360 fokos VR (virtuális valóság) túrával készül az MTÜ minden fesztiválhelyszínen. Először a VOLT Fesztiválon mutatkozott be, most a Balaton Sound augusztusban pedig a Sziget Fesztivál közönsége is megismerheti a különleges országjárást.
Az elmúlt hetekben folyamatosan készültek a 360 fokos felvételek azokról a kincsekről, amelyek felfedezésre várnak. Ezeket az élményeket egy speciális eszköz segítségével élhetik át a fesztiválok látogatói az MTÜ sátrában. A virtuális országjárásokon olyan helyszíneket mutat be az ügynökség, mint például a Balaton-felvidéki Hegyestű, a Megyerhegyi tengerszem, az egerszalóki sódomb, vagy a tapolcai tavasbarlang, valamint az egyes fesztiválok környékének látnivalói. Elsőként a VOLT Fesztivál látogatói találkozhattak a különleges túrákkal, nekik Sopron belvárosának virtuális 360 fokos túrája készült el, de bejárhatták a környékbeli szőlészeteket, borospincéket, valamint Bükfürdőt is. A Balaton Soundon pedig többek között a Badacsony, Tihany és Veszprém belvárosa nézhető majd meg virtuálisan.

MOL Nagyon Balaton Terasz
A MOL Nagyon Balaton egyik legfontosabb és egyben legnagyobb eseménye idén is a Balaton Sound. A MOL Nagyon Balaton terasz nemcsak egy fontos bulihelyszín, de a fesztiválozók ezen a helyen juthatnak hozzá a balatoni eseményekkel kapcsolatos infókhoz. A "Check-in" játék állomásaként azok, akik legalább 5 pecsétet gyűjtenek a MOL Nagyon Balaton bármely eseményén - így akár a Soundon is - és 5000 Ft-ért vásárolnak egy MOL-kúton, sorosoláson vesznek részt, amelynek fődíja egy Volkswagen Beats-Up!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. július 18.

Dua Lipa, a Balaton Sound idei legnagyobb tehetsége

Teljesen véletlenül keveredtem be a koncertre a Soundon a Jager Arénába, ahol az idei fesztivál legnagyobb tehetsége volt színpadon. Ott leszek a következő magyar koncertjén is, ez biztos! Tovább

2017. július 17.

Jason Derulo a Balaton Sound idei legjobb koncertjét adta

A Haiti származású 27 éves amerikai énekes idén a nyár egyik legnagyobb slágerével jött ki amit így is csak fele annyit játszanak a rádiók mint a Despacito-t, de mivel Luis Fonziék nem voltak ott a Soundon, nem kérdés, hogy ki adta a legjobb koncertet idén. A rossz lányok lenyelik. Igen, a Soundon is. Tovább

2017. július 12.

Rekordközeli volt az idei Balaton Sound

A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. A fesztivál történetében idén lépett fel a legtöbb világsztár, bemutatkozott a világ egyik legkeresettebb partysorozata, az Elrow, ami a szervezők várakozásainak megfelelően már az első évben rendkívül népszerű új partyhelyszín lett. Tovább

2017. július 6.

Életet mentett a Sound

A Balaton Sound közelségének köszönheti az életét az a 60 év körüli férfi, aki szerda este lett rosszul Zamárdiban. Tovább

2017. július 3.

Műbajusz és elnöki maszk a Balaton Soundon

Az idei Balaton Sound minden eddiginél erősebb sztársort ígér, és a sztárfellépők minden eddiginél kreatívabb kívánságlistákkal bombázták a szervezőket. Míg korábban javarészt néhány üveg horror drága ital szerepelt a listán, idén a panda macitól a műbajuszig számos kérést soroltak fel a fellépők. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky