3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. május 12.

Főzéssel készül a szombati koncertjére Czutor Zoli

Copyright:

A Konyhafőnök VIP című tévéműsor óta először lép fel Budapesten Czutor Zoltán és zenekara, a Belmondo. A rockerek május 13-án, szombaton az Ellátóházban adnak gasztrokoncertet: a Belmondo ott mutatja be először élőben legújabb, Csak bámulok (Mire megy ez az egész) című dalát, amelyhez videóklipet is forgattak, valamint a közönség megkóstolhat egy egyelőre titkos ételt is Czutor Zoli receptje alapján.

A Belmondo zenekar országjáró tavaszi koncertkörútra indult március elején. Mivel Czutor Zoltán dalszerző-frontember a turné közben nagy sikerrel mutatkozott be az RTL Klub Konyhafőnök VIP című műsorában, a rockzenekar úgy döntött, hogy legközelebb összekötik a kellemest a kellemessel, vagyis a zenét a főzéssel. A Belmondo május 13-án, szombaton lép fel újra Budapesten, mégpedig az Ellátóházban, ahol Czutor Zoli aznap délután nemcsak a gitárja hangolásával, hanem főzéssel is készül majd az esti bulira: 

-Egy olyan időszakban született ez a szerzeményem, amikor túlvállaltam magam. Úrrá lett rajtam a fásultság és a nihil, kiégés-közeli állapotba kerültem és úgy éreztem magam, mint egy robot. Egyik éjjel megint nem tudtam aludni, hajnali fél 3-kor leültem a zongorához, és ez a dal szinte egy az egyben kibuggyant belőlem. Kísértetiesen hasonló körülmények között született meg az egyik legsikeresebb szerzeményem, a Mikor, amit a megismerkedésünk után írtam a feleségemnek. A Csak bámulok (Mire megy ez az egész) ugyan nem szerelmes dal, de hangulatában és szövegében talán többen erre asszociálnak majd. A két dal közös metszéspontja, hogy mindkettőt az érzelmek utáni sóvárgás váltotta ki belőlem, és mindkettő nagyon mély, nagyon őszinte és nagyon egyszerű - árulta el Czutor Zoltán az új dal kapcsán.
 

 


A személyes hangvételből adódóan a dalhoz készült videóklipben a Belmondo zenekar tagjai nem szerepelnek, abban kizárólag Czutor Zoli látható. A rendező, a kanadai-magyar származású Peter John Kiss hasonló minimál klipet álmodott meg, mint amilyet az Én is akarom című dalhoz korábban készített. A Csak bámulok (Mire megy ez az egész) szomorkás szövegvilága alapján Czutor Zoli egy fekete szobában énekel, amelynek csillogó fekete padlóján visszatükröződik az előadó képmása. A különleges vizuális hatású helyszínt a Színház- és Filmművészeti Egyetem biztosította a forgatáshoz.


Belmondo koncert, vendég: Köpönyegforgatók
2017.05.13, Ellátóház
Jegyek: 1000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky