3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. április 10.

A világ egyik legérdekesebb zenekara a Dürer Kertben - Merchandise először Budapesten

Copyright:

A Merchandise a világ egyik legérdekesebb zenekara, a punk, az érzelgősség, a humor, a képzőművészet, némi pszichedelia, őrült tudomány és egy pop géniusz lépnek benne reakcióba. A floridai trió nemrég jelentette meg ötödik, A Corpse Wired for Sound című lemezét, első ízben pedig Budapesten is bemutatják április 16-án a Dürer Kertben. A csapatot két izgalmas hazai banda, a Belau és az Agavoid kíséri.

A Merchandise nem egy klasszikus zenekar. Carson Cox, David Vassalotti és Pat Brady hármasánál minden képlékenynek tűnik, küzdenek a kategorizálás ellen és igyekeznek is kicsúszni minden skatulyából. A Merchandise, akiknek nevük is irónia elkerüli a könnyű utat a sikerhez, egyediségüknek köszönhetően azonban nem „ússzák meg” sorsukat.

Sőt, tavaly ősszel megjelent A Corpse Wired for Sound című albumukkal megszakítva az otthon rögzítés tradícióját a zenekar életében először betette a lábát egy igazi stúdióba, méghozzá Olaszországban. A dalok nagy része pedig azután született, hogy Cox elhagyta tampai otthonát és New York és Berlin között ingázik, a két város pedig rengeteg inspirációt jelentette számára, Dave Vasalotti, szerzőtársa azonban maradt Floridában. Szerencsére a távkapcsolat az Atlanti-óceánon keresztül is működött.

Ahogy az új anyag címe is sugallja, ez a legsúlyosabb eddigi anyaguk, egy elfeketedett álomkép, filmszerű és költői, mint mindig, ám fülbemászó és az eddigieknél valamivel rövidebb dalokkal operál.

Dave szerint a lemez címe – bár nem szándékosan -, de jól összegzi hol is vannak jelen pillanatban, az előző After the End című album után, ahol újjászülettek, mint rock zenekar, majd „meghaltak” ismét. „Az eredmény ez a felfúvódott hulla, válasz az Atlanti-óceán mindkét oldaláról, ami mindörökké énekel mindennek ellenére.” Carson hozzáteszi: „Szeretem ezt a kifejezést, mert bármi lehet, vagy semmi, de akárhogy is, el van cseszve.

 

 

A Merchandise előtt két hasonlóan izgalmas csapat, a Belau és az Agavoid ringat bennünket hangulatba. Az Agavoid triója experimentális psych-art drempopos muzsikájával és tavaly bemutatott CĀSUS című lemezük dalaival érkezik, míg a Belau friss, Fonogram-díjas lemezével, „sundowntempo” dalaival viszi el a lelket egy mediterrán utazásra.

Merchandise koncert, vendégek: Belau, Agavoid
2017. április 16.
Dürer Kert

Event

Jegyár: 2.500 / 3.000 Ft
Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky