3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2017. április 3.

Régi-új felállásban, újra a legendás helyszínen a Mini

Copyright:

Új összeállításban lép közönség elé a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja. A Török Ádám vezette, és hamarosan az ötvenedik jubileumát ünneplő Mini együttes most egykori zajos sikereinek helyszínén, a Bemrockparton idézi fel első nagylemezének anyagát, valamint a zenekar emblematikus sikerdalait. Sztárvendégük a tizenegy éves tehetséges gitáros, Fehér Ádám lesz.

Török Ádám énekes-fuvolista, eMeRTon- és Blues-Életmű-Díjas zenész, aki az 1976-ban az Év  hangszerese, 2015-ben a Budavárért Emlékérem díjazottja lett; valamint Németh Károly a Mini veterán billentyűs hangszerese immár negyvenhárom esztendeje muzsikál közösen hazánk, és Európa különböző színpadain. Közel hatvan közös szerzeményük amellett, hogy szinte valamennyi Mini-rajongók kedvence, a magyar  prog-rock-blues gyöngyszemei is. Igényes, senkivel össze nem téveszthető muzsikájuk üzenet, se egyben összekötő kapocs a jelenlegi, valamint az őket követő generációk között. A Budai Ifjúsági Parkban 1976 és ’78 között a híres „rock-keddeken” a P.Mobillal öt-hatezres tomboló közönség előtt aratták sikereiket, emellett a Tabán és a Bemrockpart főszereplőiként  örökre beírták nevüket  a magyar rock történetébe. A hazai progresszív rock, valamint a Mini aranykorszakának három emblematikus alakja (Török Ádám – fuvola, ének, Németh Károly – billentyűk, Nagy István – basszusgitár) mellé egy fiatal, tehetséges dobos, Tóth Dénes csatlakozott.


Ismert, Papp Gyula 1973-as, a Skorpióba történt távozása okán az akkori hanglemezgyári vezetés nem szavazott bizalmat a billentyűs-zeneszerző nélkül maradt Mini együttesnek, így a készülő nagylemez (majdnem) örökre dobozban maradt. A már új, többszörös tagcserét megélt formáció – nem kevésbé ütős felállással (Török Ádám és Németh Károly mellett Németh Alajos basszusgitáros, valamint Balogh Jenő dobos) – rögzíthette első albumát, amely Vissza a városba címmel végül 1978-ban napvilágot látott.


A 2017-ben újjáalakult csapat koncertjein nagyrészt erről az albumról válogat, de több híres Mini ballada és örökzöld is megszólal  a legendás hetvenes évek zenei terméséből.  A hagyományosan négy főből álló zenekar nem foglalkoztat állandó gitárost, de koncertjeiken szívesen látnak vendégül olyan fiatal tehetséges, vagy épp kiérdemesült  (vidéken akár helybéli) muzsikust, aki kiválóan kezeli a hathúrost. 2017. április 8-án, 19 órai kezdettel a Budavári Művelődési Ház (Bp. I. ker. Bem rakpart 6.) színpadán a Mini együttes vendége ezúttal az a Fehér Ádám gitáros lesz, aki már tizenegy évesen úgy játssza a bluest, mint a műfaj „nagy öregjei”.  
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Seguir

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Seguir

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Seguir

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky