3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. február 27.

Stúdiókoncert-sorozatot indított a SuperSize Recording

Copyright:

Havonta jelentkező, saját készítésű videós stúdiókoncert-sorozatot indított Magyarország egyik vezető hangstúdiója, a SuperSize Recording. Az első koncertet egy underground szuperprojekt, a Crippled Black Phoenix adta tegnap este.

A SuperSize Live Session egy előadócentrikus tartalomszolgáltatás, melynek fő produktumai a havonta jelentkező stúdiókoncert videók. Műsoronként egy zenekartól mutatnak be 3-4 dalt, 15-20 percben. A számokat rögzítik, több kamerával is felveszik, és a felvételt leadják.
A SuperSize Live Session abban különbözik a hagyományos szerkesztésű műsoroktól, hogy a néző már-már testközelből nézheti meg az együttesek produkcióját, olyan érzést kelt a koncert, mintha a monitor előtt ülők maguk is jelen lennének a felvételek közben.

- Szeretnénk olyan zenei irányt képviselni, ami alternatívát nyújt az igényes élőzenét kedvelők illetve előadók számára – mondta Horváth Attila, a SuperSize Recording vezetője. – Célunk, hogy a zenei anyagot tradicionális módon, a zene élő hatását szem előtt tartva, de a technika jelenlegi elvárásainak maximálisan eleget téve rögzítsük.

A feltörekvő formációk mellett népszerű előadók is szerepet kapnak a felvételek során. A készítők célja, hogy a magyar zenekarokat és hazánkba látogató külföldi bandákat is bemutassanak, melyben számos koncertszervező iroda partnerük.

Az első adásban egy angol szupergroup, az egykori Electric Wizard, Mogwai, illetve Sun O))) tagokból álló pszichedelikus "űrutazó" prog/poszt-rock banda, vagyis a Crippled Black Phoenix zenélt. A dalaikat végigkísérő változatos hangszerelés lehetővé teszi, hogy magával ragadja az embert a néha Pink Floydot megidéző szomorú, mégis a hagyományos rock stílusokon túlmutató muzsikájuk. 2004-es fennállásuk óta több konceptalbumot is megjelentettek, melyeknek fontos témái között szerepel az emberi természet és az abból fakadó globális problémák. Ennek is köszönhetően nőtte ki magát a Crippled Black Phoenix az elmúlt évtized egyik legkülönlegesebb, saját útján járó zenekarává. A koncertjük tegnap este ment le a ITT, ahol bármikor visszanézhető a produkció.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. február 18.

Filo új albuma és koncertje: Érzelmekkel teli zenei utazás a PEREM

Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább

2025. február 17.

Rajongói tárgyakkal rendezik be a Vad Fruttik koncerthelyszíneit

Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. Likó Marciék MÉLY címmel országszerte koncerteket adnak kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora. Tovább

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky