3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2016. december 7.

Hans Zimmer ismét Budapesten

Copyright:

Hans Zimmer óriási sikerű, teltházas budapesti koncertje után 2017. június 1-én visszatér Budapestre, hogy ismét felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg rajongóit.

Az újabb előadáshoz megint csak az idén kiemelkedő teljesítményt nyújtó Magyar Virtuózok Zenekart, valamint a Cinema Studio Choir énekeseit kérte fel közös munkára, akik örömmel lépnek újra színpadra a világ egyik legnépszerűbb filmzeneszerzőjével és zenészeivel.

“Felejthetetlen élmény volt együtt dolgozni Hans Zimmerrel, a világ egyik legelismertebb filmzeneszerzőjével. A próbák és a koncert is nagyon jó hangulatban teltek, és reménykedtünk a folytatásban. Minden zenészünk boldog, hogy ez 2017-ben megvalósul és részesei lehetünk ennek az új turnésorozatnak."

A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapította Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból. A ma már kamara szimfonikussá kibővült zenekar az évek során széles repertoárt épített fel, és alakulásától kezdve igen sikeres külföldi pályafutást mondhat magáénak: több mint 50 turnét teljesített három kontinensen, a külföldön játszott koncertek száma meghaladja az ötszázat.

A zenekar külföldi vendégművészekkel is együttműködik, többször turnéztak és lemezfelvételeket is készítettek már világhírű előadókkal.

Nyolc saját CD-felvételükből ötöt az Amerikai Egyesült Államokban adtak ki, a többi Magyarországon készült. A CSC, azaz a Cinema Studio Choir magyar profi kórusok tagjaiból alakult 2012-ben. Az együttes főleg kortárs és klasszikus művek, musicalek és filmzenék előadására és stúdiófelvételére fókuszál.

Az első világkörüli turnéja kapcsán Hans Zimmer a következőt nyilatkozta: "Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk.”

 A magyar rajongók lelkesen fogadták az újabb koncert hírét, két hét alatt a budapesti belépők harmada már gazdára talált. Akik nem szeretnének lemaradni a júniusi lehetőségről, még bebiztosíthatják helyüket a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Weiter

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky