3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. december 6.

Karácsonyra Marilyn Manson jegyet!

Copyright:

A Budapest Park ismét nagyot dobbantott, júliusban ugyanis 12 év után újra elhozza a fővárosba Marilyn Mansont. A kultikus zenész és bandája ráadásul új albummal érkezik. Szintén új show-val jön az electro-swing császára, Parov Stelar, hogy újra megtáncoltassa a Park közönségét. A Budapest Park bejelentette 2017 első fellépőit.

Az advent beköszöntével nemcsak a naptárunkat nyitogathatjuk naponta új meglepetésért, de a Budapest Park is új nevekkel támad decemberben, így 2017-ben sem maradunk majd emlékezetes koncertek nélkül.

Az év egyik legnagyobb bejelentése - ide dobpergést kérünk – Marilyn Manson koncertje lesz, aki 12 év után tér vissza Budapestre, új albumával. Manson ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy 10. stúdióalbumuk 2017-ben, Valentin-napon jelenik meg, az egyelőre SAY10 munkacím alatt futó lemezt pedig július 20-án élőben hallhatjuk.

A már bejelentett előadók között a Scooternek és a legendás Dj Bobonak örülhetünk, - előbbi koncertjére már novemberben elmentek az early bird jegyek. Most azonban újabb nevek váltak publikussá, akik már biztosan ott lesznek jövő nyáron Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén: Budapesten csakis itt lép fel 2017-ben az electro-swing császárság, a Parov Stelar, akik tavaly csaknem teltházas buliban táncoltatták meg a közönséget, ezúttal pedig a Burning Spider című vadonatúj show-vel térnek vissza a Parkba. Ugyanígy, 2017-ben a fővárosban csak a Budapest Park nyitóhétvégéjén hallhatjuk majd Rúzsa Magdi gyönyörű dalait.

A kacat-pop és a kackiás bajusz királyai és egyetlen királynője, azaz az Amorf Ördögök két évvel ezelőtt - évi pár koncert erejéig - visszatért a színpadokra, hogy újraindulhasson a fapados űrutazás. Bajuszokat felcsatolni! Az Amorf Ördögök tarka társasága ugyanis 2017-ben a Budapest Parkot választotta egyedüli 2017-es koncertjük helyszínéül. Ők augusztus 4-én lépnek fel.

„A közönség kívánsága számunkra parancs”- vallja a parkos szervezőség, így 2017-ben visszatérnek a legnépszerűbb hazai előadók is. Az első nevek között van a rap két hazai fenegyereke, a géppuskanyelvű Majka & Curtis és a Halott Pénz is, akik idén felértek a legnagyobb színpadokra, többször is megtöltötték Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, ahol már hónapokkal a koncert előtt elment az összes jegy, a koncert napján pedig tízezren énekelték együtt a dalszövegeket. A csapat azóta is megállíthatatlanul szórja a rímeket, május 20-án térnek vissza a Park színpadára.

És ez még csak a kezdet. Idén nemcsak a karácsony miatt érdemes visszaszámolni, ugyanis a Budapest Park is sorra jelenti be a legújabb neveket Facebook-oldalán, így decemberben még biztosan számíthatunk meglepetésre.

A legjobb jegyárakra már érdemes most lecsapni: a Parov Stelar és a Marilyn Manson koncertekre pénteken indul a jegyértékesítés, míg a Halott Pénz koncertre már a jegyek fele elment, így nem árt sietni.

Facebook-események:

[link]

További információk:

http://www.budapestpark.hu/

Hagyd kint a valóságot 2017-ben is!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

2024. július 3.

Cyndi Lauper Budapesten koncertezik

Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky