3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. július 26.

Jazz mindenkinek - Alba Regia Feszt!

Copyright:

Augusztus 9-11-ig ismét eluralkodik a zeneőrület Székesfehérvár belvárosában! A világhírű német Mo’Blow mellett a hazai jazz-funk szcéna krémje vonul fel a színpadokon. Többek között Szakcsi Lakatos Béla, a Garami Funky Staff, a Varga János Project, az Oláh Krisztián Trió, a Kéknyúl Hammond Band, KosziJanka és az Irie Maffia énekesnő, Sena koncertjeit élvezhetjük idén.

Újjászületése óta idén harmadik alkalommal lesz Alba Regia Feszt a királyok városában. A három napos fesztivál ez alatt a röpke pár év alatt máris hazánk egyik legjelentősebb zenei eseményévé nőtte ki magát. Az idei évben két helyszínen várják a jazz, a funk és általában véve a jó muzsikák szerelmeseit Székesfehérvárra.

A berlini Mo’Blow az egyik legizgalmasabb jazz-funk csapat a nemzetközi palettán, koncertjük garantáltan felrázza majd kedélyeket. Vidám, energikus zenéjükkel még egyszer utoljára megörvendeztetik a közönséget. 2016. augusztus 10-én a Hotel Magyar Király előtti téren búcsú turnéjuk keretében látogatnak el Magyarországra. Vissza nem térő alkalom!


A fesztivál első napján Szakcsi Lakatos Béla illetve a Varga János Poject koncertjét hallhatjuk ugyanitt, másnap a Mo’Blow előtt a Garami Funky Staff muzsikál, de a záró nap is ígéretes: a nagyszínpadon KosziJanka, a Kék Nyúl Hammond Band és a hátborzongatóan sexi hangú, Sena lesznek. 


Az idei Alba Regia Feszt a dívák fesztiválja, tehetséges és gyönyörű énekesnők csokra várja a lágyságra és finom muzsikára éhezőket; Munkácsy Esztert és – a 2015-ös Fehérvár Hangja nyertes - Zabos Reginát is láthatjuk a nagyszínpadon.
A Múzeum Udvar meghitt légkörében pedig többek között Vörös Janka, az Oláh Krisztián Trió és a Várallyay Petra Trio nyújtanak majd felejthetetlen élényt.


A nagy történelmi és kulturális múlttal rendelkező város 1967-től csaknem húsz éven át otthont adott az Alba Regia Jazz Fesztiválnak. A fesztivál két főszervezője, Mits Gergő, előadóművész, a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének vezetője, többek között a United zenekar basszusgitárosa és Vörös Tamás, előadóművész, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatója. Céljuk egy hosszútávú zenei projekt kialakítása, nemcsak a nyári fesztivál keretein belül, hanem egész évre kiterjesztve.

A fesztivál küldetése az ifjú tehetségek támogatása is. Idén ezt jól tükrözi a Bartók Béla téren felállított színpad, melyen Fehérvár Hangja 2016 verseny döntősei lépnek fel.

Az augusztus 9-11-ig tartó Alba Regia Feszt nagyszínpados koncertjei Székesfehérvár város támogatásának köszönhetően ingyenesen látogathatóak. A Múzeum Udvar eseményeihez a belépő 500 Ft!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 13.

Mari Froes Brazília dallamaival érkezik a Budapest Parkba

Mari Froes szerzeményei érzékenyen ötvözik az MPB, a bossa nova, a szamba és a jazz világát, létrehozva egy káprázatos és mély érzéseket megpendítő zenei világot. A bájos énekesnőt egy duplakoncert erejéig már megismerhette a magyar közönség, most pedig a Budapest Parkba tér vissza, hogy elhozza legújabb albumát és brazil ritmusait 2027. szeptember 10-én. Tovább

2026. szeptember 9.

Harmadik X: jubileumot ünnepel a Placebo

Harmincadik évfordulóját ünnepli a brit Placebo, ennek apropóján tíz év után ismét Budapesten koncerteznek: 2026. november 13-án a Budapest Arénában lépnek fel. Jubileumi turnéjukon első két albumuk, a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai kerülnek terítékre. Tovább

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky