3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2016. május 5.

Fatal Error klippremier és digitális megjelenés!

Copyright:

Új EP-megjelenés előtt áll a Fatal Error zenekar, melynek előfutára a „Szó nélkül” című dal. A kislemez produceri munkálatait a Subscribe énekeseként ismert Csongor Bálint végezte, az anyag a 1G Records gondozásában készült. A legjobb az egészben pedig, hogy az új dalokat 2016. május 7-én a GMK-ban meg is hallgathatjátok!

A „Szó nélkül” klipjéről és a dalról Rimóczi Zsola, a Fatal Error frontembere beszélt: "2015-ben írtuk a dalt, ami kimondatlan gondolatokról, elfojtott szavakról szól. Ez nagyon sok embernek mindennapi problémája. Sokszor szeretnénk megmondani a "frankót", bár lehetőségeink számtalan esetben korlátozottak, erről szól a dal. Mikor felhalmozódnak ezek a bizonyos bennünk ragadt szavak, akkor annak látható jelei is akadnak, inkább nyomkodják az emberek a telefonjukat, minthogy megszólaljanak.” – mondta.


A klipre is kitért: „Mi próbáltunk ehhez gondolatvilághoz egy humorosabb, ránk jellemző, mégis nyomatékos képi világot adni. Ebben segítségünkre volt Kerekes Péter barátunk, aki velünk tartott egy-két koncertünkre és lejött a próbatermünkbe is, majd ő rendezte a klipet. Ezentúl a dal szerves része lesz a koncertjeinknek, ha valaki kíváncsi rá élőben is, találkozunk május 7-én a Gozsdu Manó Klubban."



Jó hír, hogy a Szó nélkül alig egy hét alatt 9000-es nézettséggel büszkélkedhet!


A Fatal Error megállás nélkül koncertezik tavasszal. Két vidéki (Paks, Cegléd) koncert után 2016. május 7-én szombaton, a Gozsdu Manó Klubban láthatja a csapatot a közönség egy nagyszabású bulin.


Szóval mindenki jegyezze fel: 2016. május 7. szombaton a GMK-ban, Fatal Error buli! Szó nélkül legyetek ott…
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Kontynuować

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Kontynuować

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Kontynuować

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Kontynuować

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky