3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2016. március 21.

Hogy muzsikál a magyar zeneipar?

Copyright:

Egy hajdani egri kőfejtő alagutakkal összekötött borospincéi közt évről-évre több száz szakember gyűlik össze, hogy segítsék a hazai zeneipar jelenét és megfejtsék jövőjét. A Music Hungary konferenciát negyedik alkalommal rendezik, 2016. május 26-27-én, a festői Bolyki völgyben.
 

Három éve arra szövetkezett a hazai zeneipar legnagyobb vállalkozása a Sziget Szervezőiroda és a szerzői jogokat védő ProArt szövetség, hogy az iparágukban dolgozó kollégáikat egy fedél alá ültetve elindítsanak egy párbeszédet. Céljuk, hogy gyakorlati tanácsokkal segítsék az iparág munkatársait, feltárják a közös érdekeiket, és azt minél hatékonyabban együtt képviseljék, illetve elébe menjenek a szakma eljövendő kihívásainak. Évről évre több száz jelenlévő vitatja meg a szakma legfontosabb kérdéseit, és tesznek javaslatokat az elkövetkező feladatokra. 2016-ban kitágul a kör, hisz’ a meghívottak közt sorakoznak már az eddig kevésbé hangsúlyosan érintett területek képviselői is, így zenés vendéglátóhelyek üzemeltetőit, zenészeket és DJ-ket is várnak a konferenciára.

“Idén elsősorban olyan - iparágon belüli és kívüli, hazai és nemzetközi - sikeres programokat, mintákat szeretnénk bemutatni, amelyek példaértékűek lehetnek számunkra, és amelyek megalapozhatják további fejlődésünket” – ad betekintést a témákba Tóth Tibor, a konferencia főszervezője. Mindezeken túl szó lesz a Cseh Tamás Program eddigi eredményeiről. Fejtegetik majd, hogyan lehetne az alapfokú könnyűzenei nevelést beemelni az általános- és középiskolai közoktatásba és azt is, mitől tud átütő sikert elérni egy-egy zenei produkció. De felteszik majd a kérdést: Pécsett vajon mi lehet a levegőben, amitől ennyi sikeres előadót produkál a város?

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky