3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. március 7.

Belau és Beat Dis a Gozsdu Manó Klubban

Copyright:

Lassú ütemek, tengerpart és elvágyódás, miegymás a belvárosban. Nos, ez vár azokra a szerencsésekre, akik bejutnak a Belau és a Beat Dis különleges koncertjére a Gozsdu Manó Klubba (GMK) 2016. március 12-én szombaton!

A Belau Kedves Péter 2015-ben életre hívott zenei projektje, amely időközben Buzás Krisztiánnal és Matos Gergővel kiegészülve egy háromfős zenekarrá nőtte ki magát, ahol a fellépések alkalmával az énekdallamokat Szécsi Böbe kelti életre. Céljuk, hogy zenéjük hatására belső utazásra induljon a hallgató különleges, általuk is áhított helyszíneket megidézve. Az első, Hegyi Dórival közösen készült Island of Promise című daluk bekerült az HBO Aranyélet című sorozatába, a Deezer Magyarország szerkesztői éves kedvenceik közé választották, a dalt előszeretettel játszotta a Petőfi Rádió és már több mint 250 ezren hallgatták meg különböző videó megosztókon. A hozzátartozó kisfilm – melyet a Damokos Attila, Nagy Marcell páros alkotott meg – megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba.

 

 

A Beat Dis 2002 júniusában alakult Szombathelyen Csigó Tamás vezetésével.  4 sikeres album és számos remek videó fűződik a nevükhöz, 2008-ban Fonogram díjra jelölték az év hazai dance vagy electro albuma kategóriában őket.  2016 elején a négy főre fogyatkozott Beat Dis, ezentúl a Csigó Tamás - gitár, ének, Horváth Zoltán -basszusgitár, Rozmán Zoltán - dobok, Staindl Gergely - gitár felállásban folytatja tovább működését. Idén megjelenik 5. albumuk, melynek első dalát a Manoyával közösen készített "Toy In Your Hand" –et a Petőfi Rádióban, illetve márciusban az EP-bemutató koncertjükön is el lehet csípni.

 

 

Beat Dis és Belau koncert
2016. március 12., szombat
Gozsdu Manó Klub

Belépő: 1000 HUF

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Tovább

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Tovább

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky