3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2016. február 29.

Evermore – Itt a Middlemist Red második klipje

Copyright:

A Bem moziban forgatta legújabb klipjét a Middlemist Red, mely a legújabb, Evermore című dalukhoz készült. A zenekar legközelebb március 4-én, az Akvárium Klubban lép fel.

2014-es Supersonic Overdrive című bemutatkozó nagylemezük után, itt a csapat új dala, amiben a megszokott hangzást szintetizátorokkal egészítik ki, jelezve ezzel is a várhatóan még idén megjelenő második nagylemez hangzásvilágának ívét. A dalt Nagymaroson, az R33 Stúdióban rögzítették, a Képzelt Városból is ismert Miskolczi Márton hangmérnökkel, míg a klip készítéséért maga a zenekar felelt: „Régóta szerettünk volna magunknak klipet csinálni, most pedig az Evermore adott volt a feladathoz, így februárban pár órára kibéreltük a Bem Mozi mozitermét és ott forgattuk le az egész klipet, Komróczki Dia fotósunk segítségével. A videó vágását és szerkesztését magunkra vállaltuk, Sománál dolgoztunk vele egy egész éjszakán át, majd ismét egy barátunkat, Matos Gergőt (Isle of Man), kértük meg, hogy végezze el a klip utómunkálatait. A koncepció az volt, hogy próbáljunk meg magunktól egy minél egyszerűbb és látványosabb imázs-klipet összehozni. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel”- summázza a videó történetét Ürögdi Ábel, a zenekar dobosa.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Continuer

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Continuer

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Continuer

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Continuer

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky