3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. január 28.

Mit ad nekünk a Muriel és Copy Con Sopronban?

Copyright:

Jó kérdés! Tulajdonképpen akár így is közelíthetnénk a Muriel zenekar 2016. február 6-án szombaton soproni koncertje elé, hiszen van pár új ügy, ami a csapat további népszerűségét növelheti. Ja, és Copy Con is ott lesz ezen az estén a Hangárban.

Aki ismeri a Muriel zenekart az tudja, hogy fülbemásznak. Első, az 1G Records gondozásában megjelent lemezük nagy siker volt, mely el is indította őket a siker felé vezető úton. Budapesten ritkán koncerteznek és akkor sem nagy közönség előtt, de alkalomról-alkalomra nyomon követhető a  fejlődés, ráadásul minden esemény nyomot hagy az energikusságukban.

Ami az első „Muriel” című lemezről érdekesség, hogy még az új, második lemez megjelenése előtt egy utolsó klipet mutattak be, melyet a „Position” című dalhoz készítettek.

 

 

A különleges klip remek felvezetése a 2016. február 8-i, a soproni Hangárban megrendezésre kerülő koncertnek. A filmhez a fotókat Kleb Zsófi készítette, melyeket Tóth András animálta a megfelelő ritmusra.

Február 8-án Sopronban a főzenekar Copy Con lesz, aki szintén új lemez megjelenés előtt áll, melynek a bemutatója majd 2016 április 1-én lesz az Akvárium NagyHalljában.

Copy Con koncert
Vendég: Muriel
2016. február 8., szombat
Hangár, Sopron

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 9.

Harmadik X: jubileumot ünnepel a Placebo

Harmincadik évfordulóját ünnepli a brit Placebo, ennek apropóján tíz év után ismét Budapesten koncerteznek: 2026. november 13-án a Budapest Arénában lépnek fel. Jubileumi turnéjukon első két albumuk, a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai kerülnek terítékre. Tovább

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky