3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. január 16.

Klippremier: Eleven Hold - Engedj el!

Copyright:

A 2015-ös év igen produktív éve volt a az Eleven Hold zenekarnak. Amellett, hogy elkészült néhány olyan dal, ami elmondásuk alapján akár évek óta lebegett a próbateremben, számos koncert, egy - a kisebb klubok számára készült- akusztikus műsor, koncertvideó, és egy vadonatúj dal bizonyítja, a zenekar él és virul. Nálunk pedig az Engedj el! című dalukhoz készült klipjük premierjét láthatjátok!

Az Eleven Hold „Engedj el!” című dalukkal végleg elköszön a múlttól, és a jövő felé fordulva üvöltik a digitális média passzátszelébe: Köszönik, jól vannak!

"A zenekar ezzel a dallal nevezett A Dal elnevezésű Euroviziós Dalfesztivál előválogató show-ba is, ahová végül nem jutottunk be." - mondja Moller Zsolt a zenekar énekese. - "A stúdió felvételeken keresztül újraértelmeztük, kinek mi a dolga a zenekarban, az eredmény és a közönség reakciói pedig hatalmas lökéssel új dalok felé hajt minket. 2016 egy kihívásokkal teli év lesz a banda számára. Úgy döntöttünk, nem foglalkozunk a lemezvásárlási szokások megváltozásával, és idén elkészítjük 5. sorlemezünket, melynek előfutára a most bemutatásra kerülő videoklip. A lemezfelvételek mellett a koncert műsorunkat is folyamatosan újítjuk, legközelebb februárban Budapesten koncertezünk."

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. május 15.

Nemzetközi lemezkiadó figyelt fel a magyar garázsrock zenekarra

A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers srácairól legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra. A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A „Monarchy Madness II.” turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása. Tovább

2023. május 2.

Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2023-as nyertesek

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást. Tovább

2023. május 2.

Jules War újdonság

Lovasi Eszter 2023-ban kezdte közzétenni dalait Jules War néven. A Parallels keserédes indie-popja, és a súlyos szerelmi leszámolást megidéző Love után megjelent Eszter harmadik szerzeménye, a Cold Anger. Tovább

2023. március 3.

Titokzatos sárga ruhás figura Azahriah nyomában

Introvertált dal címmel jelent meg Azahriah legújabb kislemeze. Az év egyik legjobban várt nagylemezének előfutára annak ellenére, hogy kifejezetten gyors tempójú, vidám szám, fontos és komoly témát feszeget: azt, miként egyeztethető össze egy popsztár élete a folytonos reflektorfénnyel. Tovább

2023. március 3.

Új, fülledt hangulatú videóklip a Compact Disco-tól

Nagy állomáshoz érkezett a Fonogram-díjra jelölt, ikonikus Compact Disco, hiszen már közel 15 éve annak, hogy az elektronikus és alternatív zene szerelemgyerekéből megszületett. Első idén debütáló, feelgood felvételük az „Engedd el” pozitív üzenetével erősíti fel a tavasz első napsugarait. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky