3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. január 12.

Új műsorral kezdi az évet a Piramis a Barba Negrában

Copyright:

A magyar rock egyik legnagyobb legendája, a Piramis 2015-ben ünnepelte megalakulása negyvenedik évfordulóját. Természetesen koncertekkel, hiszen az együttes mindig is utánozhatatlan hangulatú fellépéseiről volt ismert. Gallai Péter billentyűs-énekes, Závodi János gitáros, Köves Miklós dobos, valamint a két, most már nem is annyira új tag, Vörös Gábor basszusgitáros és Nyemcsók János énekes szeptemberben a Barba Negra Track színpadán tartotta a turnét megkoronázó Jubileumi Nagykoncertet. Most a Barba Negra Music Clubban láthatja őket a nagyérdemű 2016. január 16-án szombaton. Érdemes a jegyekről hamar gondoskodni, mert már nem sok van!

Gondolhatnánk, csendesebb év következik, ám nem így lesz: 2016-ban még több helyre igyekszik eljutni a Piramis. A magyarországi turné mellett tavasszal újra erdélyi és felvidéki fellépések következnek, ősszel pedig még távolabb élő magyaroknak készül muzsikálni az együttes Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

Az újévhez új műsor is dukál, aminek bemutatója január 16-án lesz, a Barba Negra Music Clubban. Az év első Piramis buliján a zenekar most már negyvenegy évének legnagyobb slágerei (a Becsülettől az Ajándékon át a Kóbor angyalig) mellett olyan, élőben rég nem hallott számok szólalnak meg, mint A dal, vagy a Mondj egy mesét. Jegyek már most kaphatók a [link] címen, a Piramis előtt a Stardust lép színpadra.

ÚJÉVI PIRAMIS KONCERT
Barba Negra Music Club
2016. január 16., szombat

Jegyek:

2000 Ft,- 2015.10.05-től 2016.01.11-ig
2500 Ft,- 2016.01.12-től

Jegyértékesítés: Barba Negra Music Club jegypénztára
Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 14 és 20 óra között
Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4.
Jegyházhozszállítás Budapesten belül díjmentesen!

Online:

Barba Negra Music Club rendszerében ITT!

Ticketportal rendszerében ITT!

Broadway Jegyiroda rendszerében ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky