3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2015. november 4.

A dob Istene újra Budapesten

Copyright:

A svájci dobzseni, Jojo Mayer Nerve nevű világszerte ünnepelt zenekarával tér vissza Budapestre. Akváriumos fellépése igencsak presztízsértékű: őszi turnéja keretében Brighton, Manchester, Bristol és Isztambul után, valamint Jakarta és Tokió előtt szerepel Budapest. 
 

A zürichi születésű, New Yorkban élő dobos fenomén sanszos, hogy egy turnén fogant, mivel édesapja turnézenész volt. Két éves korában kapta első dobfelszerelését, amin maga tanult meg játszani. Élete első nyilvános szereplése Hong Kongban volt 3 évesen. Nem tizenhárom, három. 18 évesen már profiként járta be Európát Monty Alexander együttesével, és szerepelt az összes fontos jazz fesztiválon (pl.: Montreux, Nizza, Athén, North Sea Jazz Festival). Ennek köszönhetően léphetett fel később olyan nagyságokkal, mint Dizzy Gillespie vagy Nina Simone, de számtalan kiválósággal zenélt már, többek között Hiram Bullockkal, Gerald Veasleyvel, Wah Wah Watsonnal, Me’shell NdegéOcellóval, John Zornnal. A ’80-as évek végén és a ’90-es években már szólóban is bejárta a legnevesebb dobfesztiválokat, aztán „kinőtte” a jazzt és olyan műfajokkal kezdett kísérletezni, mint a speed garage, a nu-skool breaks, a jungle és a drum n’ bass. Nerve nevű formációját azért hozta létre, hogy ezeket a stílusokat szabadon vegyíthesse, a lehető legnagyobb teret adhassa a kísérletezésnek, és valami olyan egyedülálló dolgot hozzon létre, amihez foghatót nagyon, nagyon kevesen csinálnak a világon. Ha egyáltalán bárki. Jojo Mayer a Nerve-vel valami egészen elképesztő energiával előadott, stílusokon túlmutató, de mondjuk így: dobközpontú elektronikus-pszichedelikus zenét játszik, ami, ha nyitott zenehallgatókból indulunk ki, egyszerre okozhat eufóriát a jazz, a  progresszív- és pszichedelikus rock, az utazós, dubos downtempo és a (hangszeres) drum n’ bass rajongóinak. Legutóbbi koncertjei és lemezei kapcsán a Modern Drummer magazin azt írta róla: „Mayer a ’dob Istene’ státusz felé tart”, amivel mi csak egyet tudunk érteni.


Mayer 2007 óta készít lemezeket a Nerve-vel, legújabb albumuk, a Ghosts of Tomorrow pedig épp akváriumos fellépésük előtt jelenik meg. A címadó dalt, ezt a hihetetlenül magával ragadó, sötét, sodró, nagyvárosi robot-szellemjárást hallgatva fel is kell hívnunk a figyelmet: lehet, hogy Mayer koncertjéről négykézláb kell majd távozni, mert ettől letérdelünk, az biztos.   
 

Jojo Mayer & Nerve
Akvárium KisHall - 2015.11.07.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Weiter

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Weiter

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Weiter

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky