3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. október 8.

Az Ørdøggel indul országos turnéra a Junkies

Copyright:

Beindult a klubszezon és ebből a Junkies sem maradhat ki! Idén húsz éve, hogy megjelent a Káros az egészségre című albumuk, ezt pedig illik megmutatni mindenkinek az országban! Alig egy hónapja, hogy a zenekar fergeteges koncertet adott a Barba Negra Track-ben máris útnak indulnak az Ørdøg és a Junkie Jack Flash társaságában. Punkból nem lesz hiány; felkészül Eger, Kazincbarcika és Debrecen. Aztán jöhetnek a többiek… Igen, még Szeged is.
 

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Junkiest senkinek sem kell bemutatni. Az elmúlt 21 év alatt a zenekar mindent elért, amit csak el lehetett. 2015 méltó lezárásaképpen pedig országos turnéra indul a csapat, ahol az Egészségre káros dalai mellett az újabb slágerek is elhangzanak majd. Természetesen a Szerelmedtől lettem ilyen is felcsendül majd, aminek a klipjét az eltelt idő alatt több mint 400 ezren nézték meg. Ez igen szép teljesítmény.


A zenekar nem érkezhet egyedül, így több helyszínen velük tart majd az Ørdøg és a Junkie Jack Flash. Utóbbi pécsi csapat és igazi rock and roll-t játszanak. Az Ørdøg sem marad el mellette, és a rock sátánjai biztosan ők. Emellett abban is biztosak lehetünk, hogy a Junkies nem hanyagolja el a budapesti rajongóit sem, így egy november 13-i dátumot már most feljegyezhetünk a naptárunkba. Az Ørdøg és a Junkie Jack Flash mellett még fellép majd az este folyamán a Manökken Proletarz, Bang Bang, Zarathustra és a Sniffyction.
Ne feledje senki: Junkies ősz/tél, mindenhol ott lesznek!


Dátumok/Helyszínek:
10.08. Eger (Gödör Kult Klub) - Ördög, Junkie Jack Flash
10.09. Kazinbarcika (Diamond RockKlub) - Psychogang, Junkie Jack Flash
10.10. Debrecen (Roncsbár) – Ördög
10.17. Dunaújváros (Galéria Jazz Club) – Ördög
10.23. Gödöllő (TrafoKlub) - Ördög, Junkie Jack Flash
10.24. Esztergom (Sportalsó) - Ördög, Junkie Jack Flash
11.13. Budapest, Dürer Kert - Ördög, Junkie Jack Flash (fellép még: Manökken Proletarz, Bang Bang, Zarathustra, Sniffyction)
11.20. Szeged (Rongy Kocsma) - Ördög, Junkie Jack Flash
11.21. Pécs (Pécsi Est Café) - Ördög, Junkie Jack Flash
12.04. Hajdúszoboszló - Ördög és Junkie Jack Flash
12.05. Szolnok (Váróterem Klub) - Ördög, Junkie Jack Flash
12.12. Dombóvár - Ördög és Junkie Jack Flash
01.08. Miskolc - Ördög és Junkie Jack Flash
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Tovább

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Tovább

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky