3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. május 21.

VHK és Sexepil a Barba Negra Trackben

Copyright:

Jubileumi évet kezdett meg idén a VHK: éppen 40 évvel ezelőtt, 1975-ben indult mindent elsöprő energiával útjára a zenekar, melynek dalai mára generációk éltető zenéjévé váltak. A jubileum alkalmából a Grandpierre Atilla vezette együttes számos koncertet ad – Budapesten 2015. június 5-én játszanak a Barba Negra Track színpadán, ahol fellép a Sexepil, valamint a VHK koncert alatt láthatjuk az Ébrenálmodók Rituális Színház bemutatóját is.

A VHK 1975-ben alakult, és a 80-as évek óta különleges, kultikus zenekarnak számít Magyarországon, Európában és az Egyesült Államokban is. A VHK eredeti zeneértelmezése a teljesen szabad zeneteremtést is magában foglalja, felidézi a rég felejtett, végtelen szabadságot. Tudattágító zenéjüket gyakran a „pszichedelikus hardcore”, „sámán punk”, „mágikus népzene” meghatározásokkal próbálják jellemezni.

Vezetőjük Grandpierre Atilla, civilben világszerte elismert csillagász. A zenekar tevékenysége 1986-ig be volt tiltva, de zenéjük olyan nagy hatású volt, hogy mindig akadt szervező, aki vállalta a felléptetésükkel járó állásvesztés kockázatát. Gyakran álnevekkel vagy név nélkül, de képesek voltak betiltva is rendszeresen fellépni, főként nagy egyetemi klubokban. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filméjt, a „Kutya éji dalá”-t. A nyolcvanas években az illegalitás határán tevékenykedő, világhíres „Fekete Lyuk” nevű klub adott otthont nekik. 1984-ben az „Egy kicsi én, egy kicsit te” című angol-magyar filmben is feltűnt a VHK egyedülálló produkciója. 1986-ban Beatrix holland királynő személyesen járt közbe annak érdekében, hogy a VHK betiltása ellenére részt vehessen Amszterdamban a magyar kulturális heteken.

A rendszerváltozás után, a '90-es években olyan zenészek kedvencévé váltak, mint például Iggy Pop, Jello Biafra, Henry Rollins, Steve von Till, és tízezrek előtt játszottak világszerte. A nyugati sajtó szerint a VHK „minden idők legjobb sámán-punk bandája”. Albumaikat kiadta a Sonic Boom (Németország) Európában, az Alternative Tentacles és a Neurot Records Amerikában. 2001-ben a zenekar beszüntette tevékenységét, majd 2009-ben legutolsó felállásában újra összeállt Vágtázó Életerő/VHK, majd ismét VHK néven. A zenekar rendkívüli energiákat felszabadító színpadi jelenléte és az átsugárzó erő frissebb, mint valaha. Még mélyebben nyitja meg a zeneteremtés forrásait, és folytatja világfeltáró zenéjét.

 

 

A rajongók lelkesen üdvözölték a megújult zenekart. A VHK csak évente néhány koncertet ad. Felléptek az A38 hajón, a Pecsában, és a West Balkánban, ez utóbbiban híres rajongójukkal, a punk-legenda Jello Biafrával a Dead Kennedys-ből, aki új zenekarával érkezett Budapestre. 2011-ben a VHK újra fellépett a Volksbühne színpadán Berlinben. 2012-ben elfogadták a Vaclav Havel alapította Trutnov-i Open Air Festival meghívását.

2013-ban jelent meg a VHK Veled haraptat csillagot című lemeze egy finnországi lemezkiadó gondozásában CD-n, LP-n, a Dalok.hu-n és az iTunes-on. A Veled haraptat csillagot a nyugati zenei szaklapok egyik szerkesztője szerint „Az év legjobb lemeze” 2013-ban a világon. A zenekar fennállásának 40. évében elképesztő erőben, az élő örök kihívásának élve robbantja ki az őserőt, a varázslatot.

A jubileumi év budapesti koncertjére június 5-én kerül sor, a Barba Negra Track szabadtéri színpadán. A VHK előtt a '80-as évek elején alakult Sexepil is játszik majd, akik az elmúlt év egyik legenergikusabb visszatérését produkálták Your Scream Is Music című albumukkal, ami 17 évvel legutóbbi stúdiólemezük után jelent meg. A zenekar a kezdeti években többek között a Sziámi, a Balaton és az Európa Kiadó társaságában koncertezett, és Egyesült Álmok című lemezük is nagy sikert aratott. Később külföldön is sikereket értek el, angol nyelvű dalaiknak is köszönhetően: európai és tengerentúli turnékon is részt vettek.

A VHK koncertje alatt egy különleges színházi produkciót is láthatunk, az Ébrenálmodók Rituális Színház jóvoltából, melyre nagy hatást gyakorolt a Vágtázó Halottkémek zenekar és annak rituális színháza. A társulat tagjait összetartó erő a közös élet- és világszemlélet: az Univerzum működésének törvényein alapuló ősi hitük és a teremtő erő felélesztése.

A túlzott verbalitás helyett, inkább a mozdulatok és a zene erejét, valamint a vizuális eszközökben rejlő lehetőségeket használják kifejező eszközként. Előadásaik zárt és nyitott térben egyaránt megvalósíthatóak, alkalmanként együttműködnek tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és cirkuszi artistákkal is. A performance fontos részét képezi a transzélményt kiváltó sámándobolás, melynek rezdülései a közönség mélytudatába szállnak, és ott fejtik ki hatásukat. A koncert alatt bemutatott produkciónak Önmagától gyulladó fény a címe.

VHK 40 éves jubileumi koncert
2015. június 5., péntek 18:30
Budapest, Barba Negra Track
VHK, Sexepil koncertek

Belépő: 2300 Ft, a koncert napján 2800 Ft

Jegyek kaphatók: CD Pince, Barba Negra Track, Wave, Headbanger. Online, bankkártyás és SZÉP kártyás fizetéssel: TIXA.hu
átutalással: [link]

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky