3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2015. április 21.

10 éves lesz az Irie Maffia a Parkban

Copyright:

A napokban jelent meg a Sziget Fesztivál 2015-ös himnusza, mely az Irie Maffia: Easy as One, Two, Three című vadonatúj dala. A szerzemény egyszerre naprakész, újító és tipikusan Irie Maffiás. Nem csoda, hiszen erről a kettősségről szól a zenekar egész idei éve: egy évtized megünneplése, nosztalgia, visszaemlékezés, és egyben egy vadonatúj album megjelenése, és a második évtized elkezdése.

2015. április 30-án a Budapest Park színpadán nagyszabású koncertet ad a zenekar. A színpadon régi tagok és lemezeken közreműködő vendégművészek is felbukkanhatnak majd. Ebből az alkalomból a 4 frontemberből ketten emlékeznek vissza az elmúlt 10 évre.

„Az első Irie koncertem Poznanban volt, Lengyelországban” – meséli Sena. – „Hirtelen jött a meghívás, hogy menjek, még a dalokat sem igazán ismertem így totál freestyle-ban toltam. Az én részem szerintem elég viccesre sikeredett, a színpadon viszont hatalmas buli volt. Emlékszem kikötődött a cipőfűzőm, és úgy belegabalyodtam, hogy majdnem leestem a kifutóról. Izgalmas első fellépés volt!”

MC Columbo egy olaszországi fellépést tart egyik legkedvesebb élményének a Maffiával.

„Egy nemzetközi tehetségkutatóra készültünk Olaszországban, éjjel-nappal próbáltunk és végül sikerült is elérnünk a második helyezést. Miután megkaptuk a díjat, olyan boldogok voltunk, hogy megjutalmaztuk magunkat pár nap tengerparti lazítással, így hát otthagytuk a versenyt és elindultunk délre, míg rátaláltunk egy gyönyörű helyre ahol aztán le is táboroztunk pár napra.” – sztorizik az MC.

Az évek során a csapat rengeteget fejlődött és változott zeneileg.

„ A zenekar megalakulásakor legtöbbünk nagyon el volt merülve a reggae és dancehall zene világában és ez akkor a zenéinken is erősen érezhető volt.” – magyarázza Columbo. – „Idővel elkezdtünk érdeklődni más stílusok irányába is és mára ezeket a különböző zenei világokat próbáljuk összegyúrni az Irie Maffiába.”

Egy dolog azonban nem változott azóta sem. A zenekar- mely 12 tagot számlál! – a mai napig egy nagy családként létezik.

„Emberileg szerencsére ugyan az az összetartó osztálykirándulás feeling van minden egyes koncertnél. Csak mi idén már a 10. osztályt járjuk.” – mondja az MC.

„Sok minden tartja össze a csapatot: egymás iránti szeretet és tisztelet, a zene iránti alázat, és a múltunk és a jövőnk összekovácsolása. A közös cél, a sok nevetés, no meg jó sok pálinka!” – teszi hozzá nevetve Sena.

A 2015-ös év tehát a 10 éves jubileumé, és ehhez vadonatúj koncertprogram is jár. Az újragondolt műsorban a zenekar megmutatja, honnan indult, és hová jutott el az egy évtizedes működése során. Ezt láthatja majd, aki ellátogat a Budapest Parkba.

Event

Irie Maffia koncert
2015. április 30.  19 óra
Budapest Park

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. More

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. More

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. More

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky