3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. február 17.

Dupla klubkoncerttel búcsúzik a Subscribe

Copyright:

Több mint 15 év közös zenélés után feloszlik az ország egyik legnépszerűbb metal-hardcore zenekara, a Subscribe. A nyár végéig azonban együtt marad még a csapat, és igyekeznek megörvendeztetni a közönséget még néhány koncerttel, Budapesten például dupla bulival az A38 Hajón.

A Subscribe a hivatalos facebook oldalán jelentette be, hogy határozatlan időre felfüggeszti a működését.

– Nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk: 15 év folyamatos zenélés után úgy döntöttünk, hogy a kezdetek óta változatlan felállású Subscribe a nyár végén határozatlan időre felfüggeszti működését. Egyelőre annyit tudunk, hogy mindannyian szeretnénk továbbra is zenélni és új dolgokat kipróbálni, azt azonban, hogy milyen formában, még nem tudjuk – áll a hivatalos közleményben.

Sanity Has Left the Building című bemutatkozó albumuk rögtön megjelent a Benelux államokban és Németországban is. Külföldi fellépéseik során olyan zenekarok társaságában léphettek fel, mint a Deftones, az Iggy and the Stooges, a Korn vagy a Clawfinger. Stuck Progress to Moon lemezüket a szakma is elismerte azzal, hogy modern rock kategóriában Fonogram-díjat nyertek.  A tavalyi This Moment Will Soon Be Gone lemezről Csongor Bálint korábban úgy nyilatkozott, hogy zeneileg az előzőeknél sokkal egységesebb és változatosabb, ahol a dalszövegek egy részét a személyes élettapasztalatai ihlették.

Az A38 Hajóra, 2015. február 27-re meghirdették az utolsó budapesti klub bulijukat, amire pillanatok alatt elfogytak a jegyek, így egy plusz napot is beiktatott a zenekar március 1-re. Elővételes jegy kapható 1900 forintért a hajón és annak honlapján, a helyszíni jegy a fellépés napján 2400 forintba kerül.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. szeptember 8.

Dzsúdló koncert az Arénában

Épp itt volt az ideje, hogy kedvenc faszitok Dzsúdló beparkoljon a Papp László Budapest Sportarénába a legendás Lanciával, ugye? Budapest Park, Sziget Nagyszínpad – és most ez... De hát ő előre szólt, hogy hard év lesz ez! Tovább

2023. szeptember 5.

A Carson Coma az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját

A Carson Coma az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija gitárzene fronton, négy év alatt négy nagylemezt jelentettek meg, kétszer is megtöltötték a Budapest Parkot és szinte nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne kérné őket a közönség. A zenekar jövőre egy fergeteges koncerttel ünnepli meg ötödik születésnapját 2024. április 6-án az MVM Dome-ban, a csapat eddigi legnagyobb bulijával. Tovább

2023. július 24.

A Puskásba jön a Coldplay

A Coldplay 2023-as teltházas stadionturnéját követően bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június – július – augusztusára. A dátumok között megtalálható a zenekar első fellépése Görögországban, Romániában és Finnországban, valamint az első római koncertjük 2003, és az első budapesti 2008 óta. Tovább

2023. július 24.

Cirkuszfesztivál a Szigeten

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap. Tovább

2023. július 7.

Színház és zene mindenkinek! Két hét múlva kezd a Déryné Fesztivál

A nyári fesztiválok egyik különleges színfoltja a Déryné Fesztivál, amely július 19. és 23. között kerül megrendezésre Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasó színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de káprázatos néptánc előadás, valamint az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban. Fellép többek között a Csík zenekar, Budapest Jazz Orchestra, Besh o droM és a Bohemian Betyars. A több mint 70 ingyenes programot felvonultató esemény idén először ad otthont a KultCamp tábornak. A Déryné Program által életre hívott KultUp program és a Rákóczi Szövetség együttműködésének köszönhetően 450 középiskolás diák érkezik Sátoraljaújhelyre a határon innen és túlról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky