3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. december 4.

Megjelent a prog metal vonalas Naturus debütáló lemeze

Copyright:

Néhány napja már hallgatható és letölthető a Love of the Lightside | Live on the Darkside koncepciólemez a hazai Naturus zenekartól, mely nyolc terjedelmes ópuszt tartalmaz.

A nyolc szám a nyolc fő okot mutatja be, melyek által az ember elpusztítja a Földet és ez által önmagát is. Az anyag négy évig készült, a Philosopher feloszlása után Riba Gergely és Dénes Ádám úgy döntött, hogy más név alatt, de valamiképp tovább viszik a Philosopher progos de súlyos zenéjét.

„A Love of the Lightside | Live on the Darkside  eredetileg a Philosopher második lemezeként jelenhetett volna, de erre nem került sor. Az évek alatt egyre inkább kifinomítottuk a zenénk minden egyes mozzanatát. Célunk az volt, hogy sok különféle hangszert felhasználva egy olyan lemezt készítsünk, mely elejétől a végéig egy összefüggő koncepció mentén halad, hangzásában valamelyest időtálló. A hallgató leül és a lemez elejétől a végéig annak hatása alá kerül. Minden számnak megvan a maga jelentősége az pusztító okokat illetőleg. A bandcamp oldalon ezekhez külön-külön írtunk némi summát. A szövegek mellett ezek is olvashatóak, így talán direktebb mód megy át a mondanivaló, amely pedig nyilvánvalóan a környezetvédelemmel kapcsolatos. Fontosnak érzem, hogy az alkotás szabadsága által ilyen értékeket is kommunikáljunk a zenén keresztül.” – mondja az énekes Riba Gergely a koncepció megalkotója.

Ha szereted az Opeth, Dream Theater, Porcupine Tree féle zenét, akkor a Naturus is be fog jönni!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. október 6.

A Rapülők újra megjelenik bakeliten

EGY NAGY KEDVENC ÚJRA VINYLEN! A Rapülők ikonikus albuma több, mint 30 év után újra kapható lesz bakeliten 2024. október 25-én. Tovább

2024. október 5.

Megjelent a Hangfoglaló Program Induló előadói pályázati felhívása

Megjelent az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium Induló előadói pályázati felhívása. Tovább

2024. szeptember 19.

Pincemagányból a tengerbe – tízéves az Anton Vezuv bemutatkozó lemeze

Tízéves az Anton Vezuv zenekar bemutatkozó albuma, az Into the Sea. A kerek évfordulót egy különleges hangfelvétellel ünneplik: előkerültek a debütáló nagylemez 20 évvel ezelőtti első demófelvételei, ezek Cellar Light Demos címmel már elérhetők a Spotify-on és a többi ismert streamingszolgáltatónál, valamint limitált példányszámban magnókazettán is beszerezhetők. Tovább

2024. szeptember 2.

BSW és ByeAlex közös dala

A Lidokain az egyre személytelenebb és ridegebb kapcsolatokra reflektál. A dal három részre épül, mindegyikben egy nő életét kísérhetjük nyomon. Először húsz-, aztán harminc-, majd negyveneséven jelenik meg a sorokban, miközben kirajzolódik előttünk egy céltalan, magányos élet. Tovább

2024. augusztus 28.

Nyáresték, összeülések, meccsnézések, bulik: így ittak a fiatalok idén nyáron

Van persze, aki szerint „kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság”, de a többség tudatos marad és „meg is szokott állni” egy-két italnál – derül ki a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei nyári kampánya, a „Fair játék, felelős italozás” részeként készített tartalmakban szereplő megszólalásokból, azokra érkezett kommentekből. Ahogy azt is megtudhattuk a sportközvetítést nézők, este együtt iszogatni kiülős fiatalok visszajelzéseiből, hogy idén nyáron leginkább a koktélok nyertek teret: fő kedvencek a gin-tonic, az aperitíves, vermutos, prosecco-s keverékek, és a klasszikusok: a (kézműves) sör, a fröccs, és az üdítőkkel felfrissített rövidek. A megkérdezettek szerint a lényeg: a társaság. Az alkohol inkább mellékszereplő. A kampányban  Miskovits Marci, Viczián Viktória és Horváth Balázs tartalomgyártók is közreműködésükkel támogatták a felelős italozás sikerességét idén nyáron. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky