3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2014. október 26.

Megvan az új házibuli sláger

Copyright:

Közösen alkotta meg az idei ősz party-indító slágerét nyolc különböző stílusban mozgó hazai énekes, akik rendhagyó módon álltak össze, hogy létrejöhessen a házibulik új slágere. A dal október 20-ától hallható, vigyázat, dallam-tapadás veszély!

A fiatalsághoz, egyetemi élethez szorosan kapcsolódnak a házibulis, koleszos sztorik, ahonnan minden nagyobb party indul. Ugye mindenki elő tud kapni minimum egy maradandó emléket akár a közelmúltból, akár régebbről?

Az örök házibulik hangulatát öntötte dalba a hazai zenei élet 8 vidám énekese, és állt össze pályafutásuk során először egy valódi All Star csapattá: Egyedi Peti, az Óriás frontembere, Galambos Dorina, a Mrs. Columbo megálmodója, Eckü a Hősökből, Tanka Balázs a Turbo színeiben, Herrer Sári a Mary Popkids énekesnője, Myra Monoka, akit egy Soerii és Poolek dalban is hallottunk már, Koszi Janka, aki többek között a Voice tehetségkutató énektanáraként is ismert és Borsos Oleg a Polar Dearből.

A zenészek a zenei paletta egészen távoli területeiről érkeztek, mégis egy valami biztosan közös bennük: nem kevés az ütős házibuli sztori...Dumálgatás, iszogatás, zene, röhögés, és a hangulat garantált – ez alól a zenészek sem kivételek.

A közös munka eredményeként összeállt a Berentzen All Stars formáció, amelyben a különböző stílusok összefonódtak egy vadonatúj slágergyanús szerzeménybe: megszületett a Buli előtt házibuli. A zenészek együttműködése ráadásul nemcsak a dal elkészítésében teljesedik ki, egy valódi “ereszdelahajam” klip is született:

 

 

A jó hangulatban eltelt munka gyümölcsét először október 20-án hétfőn, a Berentzen italmárka Facebook oldalán leshetik meg az érdeklődők. A klippremiert követően a rajongók saját házibulijukon forgatott rövid videókkal bekerülhetnek a klip a legnagyobb zenei csatornán sugárzott verziójába, sőt, a legjobb videó készítői egészen biztosan ott lehetnek 2015 legnagyobb bulijaiban.

A játékkal kapcsolatos tudnivalókat a Berentzen All Stars szövegelője, Eckü osztja meg:

 

 

A lebonyolításért a Berentzen kreatív ügynöksége, az UP Advertising felelős.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Kontynuować

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Kontynuować

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Kontynuować

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky