3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. október 16.

Új albumával jön Budapestre az Accept

Copyright:

2014. október 26-án Budapesten is bemutatja új albumát az Accept. A bő 50 éve alapított német zenekar meghatározó szereplője a heavy metal történelemnek, és mind a mai napig a legjobbak között van: augusztus közepén megjelent, Blind Rage című lemezük Németország és Finnország slágerlistáin is az első helyen nyitott, hazánkban pedig a második helyet érdemelte ki.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az Accept afféle élő legendaként működik, és a 14. albumát sem alibiként adta ki – ezt az is jól bizonyítja, hogy a Blind Rage Németországban, Finnországban is átugorta a teljes mezőnyt, és első helyet ért el a slágerlistákon. Svédországban és Csehországban a második helyig jutottak, az Egyesült Államokban pedig negyedikek lettek a rockzenei listán. Az albumhoz kapcsolódva jelent meg a Stampede című klipjük!

 

 

Az igazán meglepő az, hogy ezekkel a sikerekkel a csapat nem hogy ismétli, hanem meg is javítja a hőskor eredményeit, és ezzel a 14 évnyi szünet után, a 2010-es újjáalakulással és immár három albummal fémjelzett korszak igazán fontos fejezetté válik az Accept történetében. Az idei lemez sikerei nemcsak a zenekar, hanem a Nuclear Blast kiadó, és így az egész heavy metal műfaj számára is fontos eredményt jelentenek.

Az eredetileg a '70-es évek elején létrejött Accept ma már egyfajta védjeggyé vált, mely elismertségét máig fenn tudta tartani, és ma már generációkon átívelő életérzés kapcsolódik zenéjükhöz. A kiadó közleménye külön kiemeli: bár a német zeneipar minden évben eurómilliókat öl új tehetségek és sztárok kinevelésébe (egyes kimutatások szerint még az autóipar fejlesztési ráfordításait is megelőzi ez az összeg), mindezek ellenére csak ritkán sikerül egy-egy német előadónak tartós nemzetközi sikereket elérnie. Az Accept mai napig az egyik legerősebb német zenei exportcikk, mely számtalan zenekart inspirált az évtizedek alatt.

A zenekar karrierjét különösen értékessé teszi, hogy drogbalhék, alkoholproblémák, szexbotrányok és más bulvártémák nélkül voltak képesek átvészelni az évtizedeket. Az Accept esetében a zene tehát tényleg magáért beszél, és persze a koncertek energiái sem csökkentek: a csapat ma is ereje teljében, remek hangulatú műsorral várja a rajongókat.

A szerte a világban a zenei újságok címlapján üdvözölt új lemezt most egy világ körüli turné követi: ősszel az Accept az Egyesült Államokban, Ázsiában, Ausztráliában és Európában is számos koncertet ad, ezt megelőzően pedig a legnagyobb metal fesztiválokon, így a Wackenen is a headlinerek között szerepelt. Az őszi állomások közül Magyarország sem marad ki: legutóbbi budapesti koncertjeihez hasonlóan ezúttal is a Petőfi Csarnokba várja a rajongókat az Accept, 2014. október 26-án. Az este folyamán szintén fellép a Damnations Day nevű ausztrál dallamos heavy metal csapat is.

A Concerto Music bemutatja: Blind Rage Tour 2014
2014. október 26., vasárnap 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Accept, Damnations Day koncertek

Belépő: elővételben a rockboltokban és a concerto.hu oldalon 5900 Ft, a jegyértékesítő hálózatokban 6900 Ft, a koncert napján 7900 Ft.

Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky