3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2014. október 6.

Ingyenesen hallható a Mantra Porno új kislemeze

Copyright:

Újabb három számos EP-vel jelentkezik a Mantra Porno: a Starlite című anyag két angol és egy magyar nyelvű dalt tartalmaz. Zenéjük ezúttal letisztultabb, táncolhatóbb irányba mozdult el, és ezt október 30-án meg is mutatják a Könyvtár Klubban.

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno idén két új kislemezzel jelzi, hogy Kassai Eszti énekesnővel a könnyűzene krémjében a helyük. A Cukormáz tavasz óta édesíti a hallgatók hangulatát, legújabb, Starlite című anyaguk pedig már ingyenesen letölthető honlapjukról, ahogy a zenekar összes korábbi lemeze is.

Az EP dalait Deutsch Gábor "Anorganik" masterelte, aki a címadó szám rádió verziójában társproduceri szerepet is vállalt.

A pornósok emellett egy videóprojektet is futtatnak youtube csatornájukon, ahol korábban még nem látott klipeket és koncertjeik vizuál anyagait osztják meg hétről hétre.

A 2001-es alakulása óta a csapat sok változáson ment át, de az elektronikus irány megmaradt. Az instrumentális szerzeményektől, az angol majd magyar nyelvű dalokon át több zenei stílust is felvonultatnak az eddig megjelent három nagy- és hat kislemezükön.

Legközelebb 2014. október 30-án Budapesten, a Könyvtár Klubban koncerteznek.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Weiter

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Weiter

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Weiter

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Weiter

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky